2019. október 7.

Messze... messze...


Angolhon. Hidak és ködök.
Sok kormos kémény füstölög.
Kastélyok, parkok, lapdatér,
mért legelőkön nyáj kövér.
                               Babits Mihály
  
Szerencsére nem ködös. Felhős. 


Ugyanaz, föntről. A doveri vár. 

Aztán meg sem álltunk Portsmouthig.

  Itt újra hajóra szálltunk. Át a Wight-szigetre. Viktória királynő palotája.


Viktória királynő esküvője óta minden királyi esküvőn a menyasszony csokrában van pár szál mirtuszvirág - amely a szerelmet szimbolizálja -, s amely az Osborne-ház kertjéből származik.
 

Még mindig a szigeten, amely szépsége ihlette  Lewis Carroll Alice Csodaországban című meseregényét. 

 Carisbrooke kastélya. Már a 13. században is volt itt kert napórával és medencével.


Béke. Csend.  És egy szomjas madár...


 Stonehenge. Titokzatos. Mindig lenyűgöző. 
 

 A kedvencem.


 London. A Nelson-oszlop (és két Guinness) árnyékában.


Újra street food.

 
De ez már a West Bay.


 Jurassic coast. Avagy séta az időben.



 Portland szigete. A híres világítótorony.
 

 A Jurassic Coast keleti, leglátogatottabb része: a  Durdle Door, Anglia egyik legtöbbet fotózott természeti csodája.
 


De a mellette található kerekded öböl is valószínűleg milliónyi fotó témája lehet.
 



Utunk itt véget ért. Sokáig csak álom volt bejárni a déli partot. Szerencsés vagyok, néha a munkám a
szórakozásom is. De azért kellenek a véletlenek. Legközelebb majd gyalog. Ahogy egyszer megálmodtam.

2019. szeptember 16.

Messze... messze...

                                                              Némethon. Város, régi ház:
                                                              emeletes tető, faváz.
                                                              Cégérek, kancsók, ó kutak,
                                                              hízott polgárok, szűk utak.
                                                                                               Babits Mihály





 
 

                                                                                     
 Würzburgban jártunk.                                                                      

2019. augusztus 12.

Walhalla



Az ókori görög templomot imitáló épületet megpillantva a legkevesebb, hogy azt mondom, meglepő, hogy Bajorországban ilyen épület magasodjon a Duna fölé.


Az épület egy antik dór peripterosz másolata, ami azt jelenti, hogy az óriási csarnokot oszlopsor veszi körül. 
https://en.wikipedia.org/wiki/Walhalla_memorial#/media/File:Ludwig-erste-bayern.jpg

1806-ra a majd ezer éves Német-Római Birodalom szétesett. I. Lajos bajor uralkodó megbízásából egy olyan emlékhelyet építettek Regensburg közelében a Duna partján, amely a nemzeti összetartozás érzését erősítette a németekben, ahonnan „a német németebbül jön ki, mint ahogyan bement”. Azért választották Regensburgot helyszínül, mert a középkorban itt tartották a birodalmi gyűléseket.


Az építmény belülről egy hatalmas, dór stílusú márványterem.


Az oldalfalakon egymás alatt több sorban mellszobrokat helyeztek el. Walhalla, a hírnév templomának kitüntetettjei közé azok a német anyanyelvű személyek kerülhettek, akik Németország és a német nyelvű népek történetében játszottak fontos szerepet.





Akiknek nem ismerték a hiteles arcképét, márványtáblát kaptak.

https://en.wikipedia.org/wiki/Walhalla_memorial

De miért is Walhalla? A legnagyobb dicsőség, amit ember elérhet a germánok és vikingek ősi társadalmában, ha harcban esik el. A bátor harcosok lelkét a valkűrök kísérték fel az égi palotába. Egy szivárványhídon átkelve jutottak az istenek lakhelyén található hősök csarnokába, amelyet Valhallának neveztek.