Szürke lett ez az egyszerű, nyakba való kendőcske is, ahogy szürkébe burkolózik mostanában minden körülöttünk. A szélén duplájára szaporítottam a szemeket, így a szegély enyhén hullámos lett.
Ismét elvágyódtunk a hegyek közé. A ködben rejtőző hegyek, a befagyott tó... maholnap itt a tél...
Szerintetek merre jártunk?
Ködös őszi reggel: szürke ég.
Ködbe tűnt most a messzeség.
Nincsen hegycsúcs, az út pihen,
Eltűnt a tér a fáradt semmiben.
Néma felhőből hűvös köd szitál,
Végtelenbe futott az őszi határ.
Csendes a reggel, szürke a kék,
Ködbe tűnt most a messzeség.
Nincsen hegycsúcs, az út pihen,
Eltűnt a tér a fáradt semmiben.
Néma felhőből hűvös köd szitál,
Végtelenbe futott az őszi határ.
Csendes a reggel, szürke a kék,
Köd alatt alszik csendben az ég.
Hock Ferenc Antal