Érdemes ilyenkor, kora tavasszal a Káli-medencében tölteni egy kis időt. Annak, akinek ismerős ez a vidék, nem kell bizonygatni, miért. Hamvas Béla írja: „Ez nem a Kárpát-medence… ez az Adria fehérebb, tisztább, világosabb és melegebb tája... úgy látszik, az ember világosabb és melegebb földre ér. A napfény fehérebb, majdnem olyan fehér, mint a Földközi-tenger fölött. A fény az embert is átsugározza, a dolgokba is bevilágít…” Jól esik a tél hidege után ez a fény, a melengető nap, jól esik gyönyörködni a gyönyörűen gondozott szőlőkben, a bástyák – ahogy a helyiek hívják a kőkerítéseiket – mögött megbúvó vakolatdíszes, oszlopos-kőboltos kis házakban, geológiai kincsekben. Őshonos itt a mandula, a levendula, a rozmaring és a füge is. És az itt élők igazi déli emberek: vendégszeretők és életvidámak; mindig jól esik elbeszélgetni egy-egy pohárka bor mellett… Itt mintha megállt volna az idő is.
Ugyan ki gondolná, hogy ez a kis építmény egy térképet rejt, amely a környék látnivalóira hívja fel a figyelmet?
A Balaton egészen közel van, ha megmászunk egy-egy magaslatot, lélegzetelállító látványban lehet részünk: a tó kékes-zöldje, a Hegyestű érdekes, félbevágott csúcsa, a környező tanúhegyek különleges formája, a szőlősdombok között megbúvó parányi falvak.
A medence egyik leghíresebb geológiai képződménye a kőtenger. Talán a legszebb, a legérintetlenebb a szentbékkállai. A többit az időjárás mellett az ember is alakította: köveit főleg malomkőnek és építőköveknek bányászták. Ezek a kőhátak az egykori Pannon-tenger homokjából keletkeztek, amikor a vulkanikus utóműködés idején hévizes források törtek föl, és a forró víz az itt található fehér homokot kemény kővé alakította. Később a szél a lazább anyagot elhordta, és így a felszínre kerülhettek a látványos, helyenként bizarr formájú képződmények. A sziklák repedéseiben kisebb-nagyobb növények élnek, mélyedéseiben meg-megcsillan a „madáritatók” vize.
Mostanában kevés időm maradt a kézimunkára, de a kirándulásra azért csak horgoltam egy kendőcskét! Egyik kedvenc mintámmal, kedvenc színeimből. A Barka Felhő barnáját az egyenetlenül sodrott fonalak kékjei élénkítik.
A Szentbékkálla, Köveskál, Salföld, Kővágóörs határában található kőhátak. A egyiket óriási, bizarr kövei, a másik a borókása miatt érdemes bejárni. Kővágóörsön a falu néhány házát egyenesen egy-egy hatalmas kőre építették, megspórolva az alapkészítés fáradságos munkáját! Jártunk már erre korábban is, de mindig más és más arcát mutatja a vidék: szép ez minden évszakban, napszakban, más kora reggel, és más napfényben.
És szeretek gyönyörködni a tó percről perce változó színében: hol kékes, hol zöldes… de már itt, a vízparton is szembetűnő a készülődés a jó időre…
