2010. november 27.

Horgolt táska

 
Még egy... Az előző táska készítése közben határoztam el, hogy készítek még egyet Annás táskájából. A piros vidám játékossága után szerettem volna egy egyszínűt is. A natúr színű kis táska egyetlen dísze a  rövidpálcás sorok közé  horgolt egyszerű minta és a befejező ráköltés-sor.
 
Az egy szembe öltött négy egyráhajtásos pálcákból álló kagylószerű mintát a GumiPóktól tanult sorral szegélyeztem. Sőt, a táska alján, az első fogyasztás nélküli sort is az ő útmutatása alapján készítettem, a pálca hátsó hurkába öltve a tűt, így a táska oldala szépen, függőlegesen áll. A befejező pikósort ennél a táskánál már soknak találtam, így egy egyszerűbb sorral - úgynevezett ráköltéssel - fejeztem be a munkát.
Egyetlen láncszemsorból készült fület tettem rá. Mivel kézimunkázáshoz szemüveget hordok, gondoltam, készítek a maradék anyagból egy szemüvegtokot is, hasonló mintával.

2010. november 22.

Táska

 Én is elkészítettem Annás táskáját. Végre van hova tenni az aktuális kézimunkához használt holmikat: kötő- vagy horgolótűket, egy gombolyag fonalat, mérőszalagot, szemüveget, ollót...  Azért mégis szebb, mint egy zacskó :-)

2010. november 15.

Szemüvegtok

Van persze többféle szemüvegtokom. Ehhez az ötletet Annás adta. Megtetszett a táskája a Barka horgolósulijában. Több, mint tíz éve nem horgoltam. Gondoltam, jobb, ha először egy kisebb darabot készítek. Innen jött az ötlet: legyen először szemüvegtok. A táska is készül már...


2010. november 14.

Lilaság

Vasárnap reggeli lustálkodás.
Aztán délután lementünk a Körös-partra. Vittem a fényképezőgépet, a kutyát és persze a kötésemet is.


A középső csipkemintát két keresztezett és öt lustakötéses szem keretezi.

2010. november 9.

Maradékból

 Pár deka maradék gyapjúfonálból, kedvenc őszi színeimmel egy nagyjából 3 méteres,  bordás sál készült el az esti tévézés közben. A sál mintája itt található.

2010. november 8.

Kötés helyett…

 … kirándulás Zemplénben. Vár-és kastélytúra, hegymászás, pincelátogatás. 

A boldogkői, a regéci, a füzéri, a szerencsi és a sárospataki Rákóczi-vár…  A füzérradványi Andrássy-kastély, a karcsai Árpád-kori templom…  A hercegkúti híres pincesorok és a Megyer-hegyi tengerszem. II. Rákóczi Ferenc szülőhelye Borsiban, a pácini kastély, Széphalom, a tokaji történelmi borvidék. Finom borok, gyönyörű őszi színek, vadregényes tájak, romantikus hangulatú várak és mindez őszi melengető napfényben. Helyettem meséljenek inkább a képek…