2015. március 12.

Sunburst Granny


Napsugaras, virágos, tavaszváró. Mindenféle maradék pamutfonal, egy kis szabad idő kell hozzá. Igazából egy ágytakarót szeretnék majd, de addig is gyakorlásképpen elkészítettem ezt a párnát.  A mintája egyszerű, találtam egy könnyen követhető tutoriált hozzá.


Az elkészült blokkokat összehorgoltam, majd az egészet körülhorgoltam egyráhajtásos pálcákkal. Az egyik oldalára elkészítettem a gomboláspántot: horgoltam egy sor rövidpálcát, a gomblyukhoz a gomb méretének megfelelő láncszemet (én hármat) készítettem, majd kihagyva egy pálcát, folytattam a rövidpálcákkal a következő gomblyukig. Miután elkészítettem a párna hátlapját, kívülről összehorgoltam az előlappal úgy, ahogyan a blokkokat is összehorgoltam. Amint a fenti képen is látható, a párnára három különböző színű gombot varrtam. Találtam egy hasznos gyűjteményt a nagyinégyzetek összedolgozásához!


Ezen a kanapén szeretek kézimunkázni, már régóta tervezem a kuckósítását. Horgoltam már kék és barnás takarót is ide, most végre következnek majd a párnák.

2015. március 4.

Double Take


Ahhoz képest, hogy az eredeti modellek színe ragadott meg először, végül úgy döntöttem, nem veszek új fonalat, inkább a régiekből használok. De az öt szín helyett csak néggyel gazdálkodhattam, ráadásul az én fonalam az eredetinél kicsit vékonyabb, ezért a legnagyobb méret szerint 264 szemre kezdtem, és egészen a fehér mezőig a leírás szerint kötöttem. Akkor jöttem rá, hogy ha az előírás szerint folytatom, akkor a magasságom miatt nagyon rövid lesz. Így aztán nem volt mese, nyújtanom kellett kissé a fazont, hogy nekem is a könyökömig érjen, mint a mintadarabokon. Improvizáltam néhány keskeny mintacsíkot, kicsit átvariáltam a fogyasztást is. A garbónyakat elhagytam.

http://www.ravelry.com/patterns/library/double-take-capelets

Színenként csak 10-10 dekám volt, de még így is jócskán maradt. Lehet, hogy duplázok? Mert azért a jobb oldali is nagyon tetszik... és a zöld meg a sárga poncsómból a maradék éppen jó is lesz egy őszi izéhez. Mert fogalmam sincs, hogy hívják magyarul az ilyen ruhadarabokat. Talán vállmelegítő? Ti hogy hívnátok?