2011. november 9.

Lussonium

Poncsó? Kendő?
Egyik sem! Erikánál láttam a napokban egy hasonló formájú, gyönyörű kötött stólakendőt. Az ő finom, légies csipkéje mellett az enyém sokkal rusztikusabb, így ideális kiegészítő darabja lett az őszi sétáknak, kirándulásoknak – a  hétvégén a Dunánál jártunk.

Kecskeméttől a Dunáig erdős-ligetes, borókával benőtt futóhomok-dűnék szegélyezték utunkat.

A római kori katonai település, Lussonium romjai Dunakömlődön találhatók. Indulás előtt érdemes végigböngészni a projekt honlapját: elolvasni az erődítmény történetét, megnézni egy rövid 3D filmet a település rekonstrukciójáról, és végigjárni a virtuális túrákat, így a romok között sétálva könnyebben elképzelhetjük, hogyan élhettek itt annak idején.

Komppal átkeltünk a Dunán. Az alacsony vízállás miatt rendkívüli látványt nyújtott a homokpad: mintha tengerparton sétáltunk volna… a finom homok érdekes csigákkal, kagylókkal van tele.

Hajóson még megnéztük a gyönyörűen felújított érseki palotát és kertet is.

Visszatérve a horgoláshoz: egy olyan darabra vágytam én is, amely nem csúszik le a vállamról, amely melegebb, mint egy kendő vagy egy stóla, de könnyebben vehető fel-le, mint egy poncsó, így született meg ez a darab. Nagyimintával horgoltam körbe-körbe egy nagy négyzetet, majd amikor elértem a kívánt méretetet, már csak két szomszédos oldalon folytattam oda-vissza haladó sorokkal a horgolást. 

Szép nagy darab lett, a nagyinégyzet oldala 50 cm, így a két szárny, vagyis a stóla rész szélessége is 50 cm, a belső oldala 90 cm, a darab külső széle a csúcsától mérve nagyjából 140 cm. 

Kagylómintával szegélyeztem. Négyes tűvel készítettem, szinte minden maradék gyapjúfonalamat belehorgoltam.  

Talán nem véletlen, hogy mennyire illik a színe a paksi Duna-parton látott homok és kagylóhéjak színéhez, a bágyadt napfényben fürdő táj késő őszi hangulatához.

35 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett:))))
    Valóban nagyon szépen megkomponáltad a színeit! Ránézve valós az érzés amit a Duna-parton látni, bámulatos. Nagyon ügyes vagy!!

    VálaszTörlés
  2. Csodás lett a kendőd, nagyon szépek a színei!
    Csak nem paksi vagy? :) Te is? :))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon-nagyon szép!
    Csak beletúrsz a "maradékos" kosárba és ilyen szép harmonikus alkotás lesz? :)

    VálaszTörlés
  4. Szín összeállitás is nagyon jó, de maga a kendő megoldása tetszik...így ahogy van...

    VálaszTörlés
  5. Szinte beleolvadtál a környezetbe:o)
    Nagyon szépen sikerült darab lett ez is!!!

    VálaszTörlés
  6. Megint egy nagyon szép és ötletes darab. Nagyon tetszik és ezek a színek!!!...irigylem, hogy ilyen maradékaid vannak ;) !!!

    VálaszTörlés
  7. Ez fantasztikus! Még okt. 23-án voltunk Fertődön, ott az idegenvezető hasonló megoldású ponchot viselt. Nagyon jó előadó volt, de a poncho néha elterelte a figyelmemet:-) Egyenruhaként hordják egyébként, egyszerű darab, és mindössze egy címer díszíti. Praktikus viselet kabát fölé didergő nőknek.

    Gyönyörűek a képek, nagyon jó kis séta lehetett!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon-nagyon-nagyon tetszik. A fazon is praktikus, a nagyit is imádom, és ezek a színek! Annyira harmónikus az egész, el nem tudom mondani, hogy mennyire imádom! Jaj-jaj, egy ilyen nekem is kell! :)

    VálaszTörlés
  9. A fazon és a színe is fantasztikus!

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörű színeket horgoltál össze, a föld a víz.... csupa természetesség. Jó puha és meleg lehet!
    Ja és, hogy "szárnyakat" horgoltál, ez tetszik, további hasonló szárnyalást kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  11. Gyönyörüszép lett. Nagyon tetszik. Szép helyeken jártatok, most már csak egy kép hiányzott rólad a kendödben :)

    VálaszTörlés
  12. Úgy ahogy van, tökéletes! Annyira szép helyeken szoktál fotózni, ez is mindig lenyűgöz!

    VálaszTörlés
  13. Fantasztikus ahogyan a szineket kombinalod a termeszettel. Gyonyoru, es a kepek csodalatosak!

    VálaszTörlés
  14. Melyik divatháznak dolgozol? :) Csodás!!!! Istenkém...mikor jutok Én el idáig??? Még egy normális nagyimintát sem tudok...csak oda-vissza vízszintesen horgolok és pár kis virágot sikerült eddig összehozni. Nagyon össze kell szednem magam, mert Nekem kell egy ilyen szépség! Muszáj lesz készíteni magamnak! :) Köszi, hogy megmutattad a fotókkal együtt-azok is legalább olyan profik,mint a sálkendőponcsó vagy mi... :))

    VálaszTörlés
  15. Gyönyörű lett ez a stólakendő! Éppen a rusztikussága és az egyszerűsége miatt tetszik. Lehet, hogy még télen, nagy mínuszokban is jó lesz kabát fölé?

    VálaszTörlés
  16. köszönöm! köszönöm! köszönöm!
    a fonalválogatással egy natúr, őszi hangulatra vágytam. aztán jött egy hirtelen ötlet: a kirándulás. így talált egymásra kézimunka és helyszín. egyébként szarvasi vagyok :)

    VálaszTörlés
  17. Én sem tudok mellette szó nélkül elmenni, ezek a színek... Nagyon tetszik ez a színvilág, igazi őszi darab. Viseld egészséggel!

    VálaszTörlés
  18. Visszajöttem újból gyönyörködni, annyira tetszik. Nem tudok betelni vele. :)

    VálaszTörlés
  19. örülök, hogy itt vagy megint:)

    VálaszTörlés
  20. Csodás! Szépek ezek a színek együtt.

    VálaszTörlés
  21. Ez valami csudaszép!!! Olyan, mint a novemberi csípős, párás, napsütéses délelőtt!!! Beleszerettem :)

    VálaszTörlés
  22. én is nagyon szeretem, és az egyik szőrikének, petya-cicának ez a kedvence, ha kint hagyom, rögtön ráfekszik :D

    VálaszTörlés
  23. Gyönyörü ez is, mint minden itt Nálad! Alig várom a következöt!

    VálaszTörlés
  24. Mesélő, szépséges fotókat hoztál, és egy izgalmas horgolt darabot. Gratulálok!

    VálaszTörlés
  25. Nagyon meleg, barátságos színei vannak, és tetszik a formája is. És persze a képeid magint nagyon szépek!

    VálaszTörlés
  26. Jajj, nagyon tetszik! Olyan praktikus darab! A nagyi-minta is kedvencem, a színei is isteniek!

    VálaszTörlés
  27. Gyönyörű színek, nagyon szép összeállítás, és remek ötlet!!!
    A kirándulás pedig biztosan nagyon szép volt!

    VálaszTörlés
  28. Gyönyörű lett a kendőd, nagyon-nagyon jó ötlet, és nagyon szépek a színei.
    Itt jártál Kömlődön és Pakson? :-)

    VálaszTörlés
  29. köszönöm! igen, arra jártunk, és hajóson is. a pincesorra még biztosan visszatérünk :)

    VálaszTörlés
  30. Még mindig nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
  31. köszönöm még egyszer! szeretnék egyszer egy poncsót is!
    a barkás címedre írhatok?

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.