2017. augusztus 17.

Egy lovagvár


Hogy miért éppen ezt, az útvonaltervező szerint Szarvastól úgy 1200 km-re található lovagvárat néztük ki magunknak? A kérdésre adható több válasz közül egy is éppen elegendő lenne. Kezdem a legegyszerűbbel: mert éppen útba esett :) Azonban így még ma sem értünk volna oda, ha minden útba eső várat részletesebben megnézünk, tekintettel a több mint ezer kilométerre. Így csak Árva várát csodáltuk körbe Szlovákiában, majd folytattuk a tizenkét órás utunkat észak felé. Az útvonaltervező persze nem számolt a forgalommal - Lengyelországban például az autópályák nemfizetős négysávos! szakaszait itt-ott zebrák, lámpák, kereszteződések lassítják -, meg aztán mi is megálltunk egyszer-kétszer kinyújtózni.
Mehettünk volna repülővel is, de akkor nem szállhatunk meg Toruńban, Kopernikusz szülővárosában az előbb említett forgalmi helyzet miatt :) És nem lett volna már az odaúton annyi vicces kalandban részünk.



Tehát másnap délelőtt meg is érkeztünk Malborkba, a Teuton Lovagrend által a 13. században alapított városba. Az 1280-as években kezdtek itt egy erődítményt építeni, hogy majd innen terjesszék ki hatalmukat a Balti-tenger partvidékére a porosz földektől egészen Észtországig. A lovagok két évszázados uralma alatt a várat többször is kibővítették, összesen 21 hektárnyi területen, amely magába foglalt többek között egy négyzet alaprajzú kolostort kápolnával, káptalanházzal, dormitóriummal, refektóriummal, zárt udvarral. Számos újítást is kapcsolódik a vár építéséhez. Ha igaz az állítás, a világon itt alkalmazták először a tűzoltó laktanyákból jól ismert rudakat: vészhelyzetben ezeken csúsztak le a lejjebb található gyilokjárókba.



Amikor a Német Lovagrend nagymestere a lovagrend székhelyét ide helyezte át, a vár a balti partvidék leghatalmasabb államának központjává vált: ekkor lett Malbork Poroszország fővárosa. A középkorban valószínűleg ez a vár volt a "legeslegleg". És szerintem ezt a címet még most is megérdemli Európa - és tán a világ - legnagyobb téglából épült lovagvára.

2017. augusztus 10.

Reggeli séta


Egy hosszabb sétára hívlak benneteket a rewai homokpadon.  Mi korán indultunk, hogy elkerüljük a sok turistát, és háborítatlanul élvezhessük a természet közelségét.



A séta hossza mindig a résztvevőktől függ. A bátrabbak akár át is sétálhatnak a Hel-félszigetre. Mint ahogyan ezt sokan meg is teszik évente egyszer, szervezett formában. Száraz lábbal ugyan nem lehet átkelni az öblön, mert a homokpad - ahogyan a képen is látható - egy idő után a tengerbe vész. De sétánkat nyugodtan folytathatjuk az immár sekély vízzel fedett homokpadon. Hatalmas élmény: balra Rewa, jobbra a Balti-tenger.


Visszatekintve látszik, hogy milyen messze jutottunk a falutól.


A hosszú sétánkon voltak útitársak is.


A homokpad Rewa felőli oldalán, az öböl csendes vizében rengeteg medúzát láttunk.


2017. augusztus 3.

Alkonyi elégia

 


   Ó, alkonyoknak könnyű vétkei:
   semmittevés és pillanatnyi csönd;
   az álmos hegyek fejére lassan
   az este ringató folyókat önt.

  A nap zaja elúszik messzire,
  lépek s mintha suttogásban járnék,
  fut macskatalpain a tompa fény,
  halvány árnyat szűl a vastag árnyék.
                                          Radnóti Miklós

2017. augusztus 1.

Rochester



Canterburyből London felé utazva érdemes egy kis időre megállni Dickens városában.


Anglia egyik legszebb román kori katedrálisát 1080-ban kezdték építeni. Rochester püspöksége pedig a második legrégebbi Angliában a Canterbury püspökség után.


A katedrális mellett található szögletes normann erőd azokra az időkre emlékeztet, amikor az 1066-os  hastingsi csata után Hódító Vilmos megszilárdította a hatalmát Angliában. Az ország első kővárai között 1087-ben, nagyjából a londoni Towerrel egy időben épült.


Ez a vár büszkélkedhet Anglia legmagasabb normann tornyával!


A júniusi Nyári Dickens Fesztiválról ugyan lemaradtunk, de Rochester vidám, zászlódíszbe öltözött főutcájának emlékére készítettem itthon egy kis horgolt füzért.


Valahogy eddig idegen volt tőlem az ilyen dekoráció. Ez azonban olyan aprócska - 1 mm-es tűvel horgoltam -, hogy egyáltalán nem harsog ki a konyha sarkából, mégis mindig mosolyognom kell, ha ránézek, hiszen eszembe jut a szikrázó kék nyári ég, a rochesteri zászlócskák, a két impozáns normann építmény és nem utolsó sorban Dickens. Már vettem krétát is, így ez a kis kép fontos szerepet fog játszani ezután a heti menü tervezésében.

2017. július 18.

Canterbury séta

 

Ezúttal egy rövid sétát teszünk a városka központjában. A King's Mile negyedben több tucat hasonló házat találhatunk, melyek parányi üzleteknek és hangulatos puboknak adnak otthont. Favázas falaik, ódon ablakaik miatt joggal érezhetjük, hogy évszázadokat repülünk vissza a múltba.


Amikor a parkolóból a város központja felé sétálva a King Street legvégén meglátom ezt a ferde házat - amely a székesegyház után az egyik leggyakrabban fényképezett dolog Canterburyben -, valamilyen furcsa, otthonos érzés kerít hatalmába: na, megérkeztem... Az épület egy kémény átalakítása során rogyott meg. Az a bizonyos kémény később  ledőlt, de a hagyománytisztelő angolok megmentették ezt a 17. századi épületet is. Nálunk már biztosan régen lebontották volna, ott viszont egy acélvázzal megerősítették. Legfeltűnőbb a bejárata, melyet erősen át kellett alakítani a megváltozott körülményeknek megfelelően :) Az ajtó felett pedig egy mondat, melyet 1849-ben Charles Dickens írt a házról.


A Conquest House eredeti részei nevének megfelelően még az 1066-os normann hódítás korából származnak. Azóta persze többször átépítették, most a 17. századi állapotában látható. A hagyomány szerint Thomas Beckett gyilkosai itt találkoztak, hogy megtervezzék a merényletet. 1170-ben a II. Henrik által felbérelt négy nemes a székesegyház oltára előtt ölte meg az érseket .


Mivel már korábban jártunk itt, most csak betekintünk a székesegyház kapuján, hogy folytassuk sétánkat a városka ódon utcáin.



A Stour folyó mellett megmaradt néhány Tudor-stílusú, rácsos ablakú kis favázas ház, melyet a franciaországi és a hollandiai vallásüldözések elől menekülő hugenotta takácsok építettek. A régi takácsházat - Old Weavers House - még 1500-ban építették.


A várostól búcsúzva még egy utolsó pillantás a régi, római kori városfal mellett található kedvencemre. Ma a Parrot nevű pub található itt, amely a bejárat melletti tábla szerint 1370-ben épült, és így Canterbury egyik legrégibb épülete. Tudtátok, hogy a 'pub' szó a 'public house' rövidüléséből született?

2017. július 14.

Átkelés a csatornán

 
Ha néhány száz évvel korábban történetesen férfinek születek, valószínűleg marcona, naptól cserzett arcú tengerészként jártam volna a zord tengereket. A Dunkerque-Dover közötti röpke kétórás út azért némileg kárpótolt az elmaradt romantikus élményekért :) Sokáig azt hittem, hogy ezek a hófehér sziklák és a szigetország költői neve - Albion - között szoros kapcsolat van, talán azért is, mert az  'alba' szó jelentése az indoeurópai 'fehér' szóra is visszavezethető. Aztán megtudtam, hogy 'Alba' eredetileg Skócia gael neve, majd később egész Nagy-Britannia neve is ez lett. Egyes források ezt a nevet a gael 'alb' (magasság) és 'inn' (ország, sziget) szavakból származtatják, tehát a jelentése nagyjából Felföld-sziget. Mondjuk ez illik is Skóciához. Akárhogy is van, nekem ezután is a doveri hófehér krétamészkősziklák fognak először eszembe jutni a ködös Albionról.

2017. július 12.

Nagyutazás


Naplóféle magamnak. Mert olyan jó később is olvasgatni, nézegetni a képeket. Hosszú, 4700 km-es utunk első állomása Belgiumban, Brugge-ben volt. Nyugat-Flandria legnagyobb városát a 13. században alapították, és központja a középkor óta alig változott: keskeny utcácskák, jellegzetes németalföldi házak.


A várost átszelő csatornák miatt észak Velencéjének is nevezik. Ha Brugge, akkor csipke, sör és csokoládé. És ott van az  Onze Lieve Vrouwekerk - a brugge-i Notre Dame -, melynek kereszthajójában látható a Madonna a gyermekkel, Michelangelo egyetlen olyan szobra, mely még életében hagyta el Itáliát. Vagy a Szent Vér-bazilika, ahová a szent vér relikvia még az első keresztes háborúból került ide. 



És a fallal körülvett Begina-házak, amelyek a 12.-13. században épültek a női közösségeknek. Brugge-ben apácák kapták meg ezeket a házakat. Mindannyian dolgoztak: munkájuk a betegápoláson, leánynevelésen és a háztartáson kívül főként szövés, hímzés és csipkeverés volt. A flamand beginaudvarokból - begijnhof -  tizenhármat vettek fel Világörökségnek, s ezek mindegyike szabadon látogatható. 



Brugge-t végig lehet rohanni egy nap alatt is. Mivel jobban szeretem a lassú, fényképezgetős-mélázgató sétákat a gyors bámészkodásnál, ide feltétlenül vissza kell még jönnöm, annak ellenére, hogy a bakancslistámon már másodszorra pipálhattam ki ezt a gyönyörű városkát.