2012. január 30.

Kötött sálak

Éppen jókor, a rossz idő beálltára lett kész a két sál. A lányok maguk választották a mintákat és a fonalakat is. Széles és hosszú sálakat kértek, hogy - akár többször is - a nyak köré lehessen tekerni.

Nóráé Barka 5 órai teából (Earl Grey), Eszteré Felhőből (Avignon) készült. A sálakhoz öt-öt gombóc kellett. A kék sál mintája közismert, a sárga mintája az úgynevezett Sandra minta. Kötés közben vettem észre, hogy hibás a minta, így készítettem egy új rajzot hozzá.

24 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek a sálak, éppúgy, mint a "modelljeid".

    VálaszTörlés
  2. Ó, nagyon szépek lettek, nagyon csinik a lányok!

    Nem tudom, mi van a bloggal, azóta ilyen, mióta összeomlott a háttér valami servercsere vagy mi miatt. Explorerben nem jelenik meg minden betütípus és kissé szétcsúszik az oldal is, Firefoxban pedig úgy van, ahogy írod, bevillan, majd tölt, tölt... aztán megjelenik. Nekem chrome-ban müködik csak jól. Próbálok rajta alakítani, remélem sikerül.

    VálaszTörlés
  3. Csilla, Hena, a lányok nevében köszönöm!
    Hena, kipróbálom a chrome-ot, köszönöm a tanácsot!

    VálaszTörlés
  4. Jaj nagyon szepek! Mondjuk a salak is, de a lanyok sokkal csinibbek! :))))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól néznek ki a sálak, és ne mondd, hogy ekkora lányaid vannak...

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű! :)

    A Chrome-ot pedig én is javaslom. Én hosszú ideig rókácskapárti voltam, de ez tényleg sokkal gyorsabb.

    VálaszTörlés
  7. Csodásak! A lányok is és a sálak is!!! :))
    Bevallom, Nekem a kék sál lett a szívem csücske! :)

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    Mostanában minden fonalam Ágiéktól származik, a zoknisok is. Nagyon kell figyelni, szinte naponta, hogy le ne maradj egy jó fogásról.

    Íme a cím:

    http://www.vatera.hu/listings/index.php?us=magnes69

    VálaszTörlés
  9. Csinos lányok, szépséges sálak. :) Nagyon jól sikerültek.

    Áginak megnyílt az internetes fonalboltja is: www.fonalam.hu

    VálaszTörlés
  10. Huh, de klassz sálak! Idén kezdtem megszeretni a sálakat. Eddig sosem hordjam (se kesztyűt, se sapkát) Azt hiszem most jött el az ideje, hogy ilyen praktikus dolgokat is készítsek magamnak. Mindkettő sál nagyon tetszik, jó ízlésre vall :-)

    VálaszTörlés
  11. Szépek lettek,a lányok helyesek : )

    VálaszTörlés
  12. Szép lányok, szép sálak, mi kell ennél több.

    VálaszTörlés
  13. Látszik széplányaid mosolyán, hogy "pont ilyenre gondoltam" :) És ez a lényeg, nem?

    Hogyan tudod megőrizni a formáját? Nekem nagy szomorúság, hogy a hasonló mintájú sálam az első felvételnél ahogy megnyúlt egy kicsit hosszában, bepöndörödött két oldalt:(((. Nem is vettem fel azóta, pedig csodás volt blokkolás után...
    http://www.patriciakezmuvesmozaik.blogspot.com/2012/01/az-elso-idei-gombolyag.html

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szépek, pont ilyeneket keresek én is! Engem is éedekel, hogy nem pöndörödik-e be használat közben?

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szépségesek lettek a sálak, a lányok is csinosak, és nem kevésbé szerencsések, hogy ilyen szépségekre tehetnek szert:)

    VálaszTörlés
  16. lányok, mindenkinek köszönöm!

    Annás, a lányok az unokahúgaim, de ne csodálkozz, hiszen 48 éves vagyok:)

    Moncsi, Eszter, köszönöm, vásároltam már Ágitól, benézek most is!

    Zsuzsi, én mindig is sapkamániás voltam, sokfélét készítettem, legtöbbször sállal. ezek jó hosszúak és szélesek, így szükség esetén fejre is tehetőek.

    Paat, a lányok elégedettek voltak,ez a képeken is látszik, és ez a lényeg. remélem, nem lesz pöndörödős a széle, 5-6 szemes rizsmintával és lustakötéssel szegélyeztem.

    VálaszTörlés
  17. Megint csak gratulálni tudok! :)

    VálaszTörlés
  18. A sálak nagyon szépek és gondolom jó puhák is lehetnek,szép lányoknak,szép sál dukál!
    Most kezdek csak kötni, de a kék mintáját egyszer kipróbálnám!

    VálaszTörlés
  19. köszi, Zsangyal! Eszter, próbáld ki bátran, hidd el, menni fog, elég ismerni az alapokat: sima, fordított, balra/jobbra dőlő fogyasztás :)

    VálaszTörlés
  20. A lányaid?? Meglepődtem.. Nem gondoltam volna!! Mennyi élet van a képekben!!

    VálaszTörlés
  21. igen, jó hangulatú fotózás volt, nagyokat nevettünk :)

    VálaszTörlés
  22. Nahát, most látom, hogy ide nem írtam kommentet, pedig anno akartam :)
    Szóval nagyon szépek lettek a sálak, a lányoknak is nagyon jól állnak ezek a színek! Ebben a fogvacogtató hidegben kellenek is az ilyesmik - nemcsak a meleg, hanem a szép színek tekintetében is :) Brrrrrrr.

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.