2012. január 2.

Visszatekintés

Ilyen volt az én kötős-horgolós, 2011-es évem. 













 

 

Tavaly ilyenkor nagy várakozással, kötős és horgolós tervekkel, ötletekkel indultam az új évnek. Végignézve a képeket, most magam is meglepődtem, mennyi mindent készítettem, miközben sokszor úgy éreztem, kevesebb időm jutott a kézimunkázásra, mint szerettem volna. A kézimunkának azonban sokkal többet köszönhetek, mint az itt bemutatott darabok. Sok nagyszerű emberrel ismerkedtem meg - néhányukkal személyesen is találkozhattam -, sokat tanultam blogjaikat olvasva. Szeretném megköszönni rendszeres olvasóimnak és blogtársaimnak, barátaimnak segítségét, hozzászólásaikat, üzeneteiket, figyelmességüket: nagyon sokat jelentenek számomra!

33 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem a munkáidat, természetes színeket, amiket használsz. Tőled tanultam, hogy a kék és a barna bizony nagyon harmonikus egymás mellett :-) Boldog új évet neked és szeretteidnek!

    VálaszTörlés
  2. Nem sokat pihenhetett a kezed! Vagy inkább az volt a pihenés, amikor ezeket a gyönyörűségeket alkottad. Hasonlóan term(el)ékeny évet kívánok 2012-ben is!

    VálaszTörlés
  3. Zsuzsa, én sokszor a természettől lestem el a színek használatát. szerencsés vagyok, hogy sok időt tölthetek a szabadban, így akarva akaratlanul is hatással vannak rám az ott szerzett élmények: néha sikerül fonalakkal is megálmodni, visszaadni azt a harmóniát, amelyet a természetben látok.
    Bea, valóban, a kézimunka - na de neked magyarázzam? ;) - kikapcsol, megnyugtat, szórakoztat. örülök, hogy újra felfedeztem magamnak!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű szép alkotások kerülnek ki a kezeid közül :) Ezt kívánom idénre is, sok szép fonalat, alkotást, boldog perceket, boldog új évet!

    VálaszTörlés
  5. Nina, köszönöm, és örülök, hogy személyesen is megcsodálhattam a munkáidat: a gyönyörű horgolt darabjaidat, na és a hihetetlenül aprólékos, finom xszemeidet, különleges fonalaidat. legyen olyan a te új éved is, amilyet nekem kívántál :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép munkáid vannak! Boldog lennék, ha fele ennyit tudtam volna teljesíteni tavaly, mint Te:-)
    Na, de majd az idén...
    Boldog új évet, és sok szép munkát kívánok Neked idén is!

    VálaszTörlés
  7. Kati, boldog új évet neked is, és köszönöm! ennek az új évnek én is úgy kezdek neki: na de majd az idén... aztán majd meglátjuk :D

    VálaszTörlés
  8. Gazdag kézimunkatermést mutatsz! Legalább ilyen legyen idén is!

    VálaszTörlés
  9. köszönöm Annamari, kedves tőled! hasonló jókat kívánok neked is!

    VálaszTörlés
  10. Csodálatos színeid és képeid sajátos harmóniája mindig szívet melengető és szemet gyönyörködtető! Én köszönöm, Neked az élményt, és még sok-sok ilyent kívánok nekünk:)

    VálaszTörlés
  11. Gyöngyi, köszönöm neked is. tudod: "mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban; és akinek szép lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek." gondolom, nem lehet véletlen, hogy hasonló dolgok tetszenek nekünk, hogy hasonló dolgokért lelkesedünk...

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm szépen. Most még meg is hatódtam, ráadásul, és nagyon jólesett!

    VálaszTörlés
  13. Le a kalappal előtted, gyönyörű dolgokat készítettél az elmúlt egy évben! Ugye milyen jó így együtt látni őket? Nekünk legalábbis jó :)

    VálaszTörlés
  14. Annás, Gyöngyi után most viszont én hatódtam meg :) köszönöm!

    VálaszTörlés
  15. Minden alkotásod finomságról, harmóniáról beszél....folytasd tovább így szívvel és lélekkel!

    VálaszTörlés
  16. Judit Eszter, neked is köszönöm, sokat számítanak a te biztató szavaid is!

    VálaszTörlés
  17. Minden kézimunkádban van valami inspiráló dolog, vagy a színe, vagy a fazonja, vagy mindkettő... Remélem 2012.-ben is szép termésed lesz.

    VálaszTörlés
  18. :) köszönöm! legyen neked is szép éved!

    VálaszTörlés
  19. Nagyon jó volt így együtt látni ezt a sok szépséget! Gyönyörűeket alkottál!
    Kívánom, hogy idén is sokat forgasd a tűidet!

    VálaszTörlés
  20. köszönöm, Macus, jó kötögetést, sok szép és hasznos darabot kívánok neked is 2012-ben!

    VálaszTörlés
  21. Csodálatos éved volt! Legyen 2012 is hasonlóan gazdag.

    VálaszTörlés
  22. Mónika, köszönöm szépen, kívánok neked hasonlót!

    VálaszTörlés
  23. Gyönyörű munkáid születtek!Azt kívánom az idei évre,hogy készíts még sok szépséges horgolmányt és köteményt a saját,s mi örömünkre egyaránt!:)
    Boldog új esztendőt!

    VálaszTörlés
  24. Melinda, neked is köszönöm. én is benéztem hozzád gyönyörködni. buék!

    VálaszTörlés
  25. Elképesztően sokmindent készítettél, egyik szebb, mint a másik..csak ismételni tudom az előttem szólóakat, gyönyörűek, jó rájuk nézni, így együtt meg különösen jó megcsodálni őket! Áldott, szép, alkotásokkal ismét gazdag új esztendőt kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  26. Gyönyörű dolgokat készítettél!
    boldog új évet neked is!

    VálaszTörlés
  27. Orsolya, Erika, köszönöm legyen szép évetek nektek is!

    VálaszTörlés
  28. Nem tudom, hogy kerülhette el a figyelmemet ez a bejegyzés, valószínűleg elmosta a blogfolyam...

    Szóval: mi köszönjük, hogy megcsodálhatjuk ezeket a szépségeket! És még sok ilyet kívánunk neked (meg persze magunknak is :)).

    VálaszTörlés
  29. Rengeteg és szebbnél-szebb munka került ki 2011-ben a kezeid alól! Kívánom, hogy 2012-ben is ilyen sok szépséget tudj készíteni!

    VálaszTörlés
  30. Gyönyörű éved volt, ahogy elnézem :) Kívánom, hogy ez az új esztendő is legalább ennyi szépet hozzon Neked! Olyan jó ide jönni, remélem sokszor lesz rá alkalmam idén!

    VálaszTörlés
  31. Nagyon szép gyűjtemény, gratulálok hozzá:)

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.