2012. március 19.

Barangolás

Érdemes ilyenkor, kora tavasszal a Káli-medencében tölteni egy kis időt. Annak, akinek ismerős ez a vidék, nem kell bizonygatni, miért. Hamvas Béla írja: „Ez nem a Kárpát-medence… ez az Adria fehérebb, tisztább, világosabb és melegebb tája... úgy látszik, az ember világosabb és melegebb földre ér. A napfény fehérebb, majdnem olyan fehér, mint a Földközi-tenger fölött. A fény az embert is átsugározza, a dolgokba is bevilágít…” Jól esik a tél hidege után ez a fény, a melengető nap, jól esik gyönyörködni a gyönyörűen gondozott szőlőkben, a bástyák – ahogy a helyiek hívják a kőkerítéseiket – mögött megbúvó vakolatdíszes, oszlopos-kőboltos kis házakban, geológiai kincsekben. Őshonos itt a mandula, a levendula,  a rozmaring és a füge is. És az itt élők igazi déli emberek: vendégszeretők és életvidámak; mindig jól esik elbeszélgetni egy-egy pohárka bor mellett… Itt mintha megállt volna az idő is.
Ugyan ki gondolná, hogy ez a kis építmény egy térképet rejt, amely a környék látnivalóira hívja fel a figyelmet?
A Balaton egészen közel van, ha megmászunk egy-egy magaslatot, lélegzetelállító látványban lehet részünk: a tó kékes-zöldje, a Hegyestű érdekes, félbevágott csúcsa, a környező tanúhegyek különleges formája, a szőlősdombok között megbúvó parányi falvak.


A medence egyik leghíresebb geológiai képződménye a kőtenger. Talán a legszebb, a legérintetlenebb a szentbékkállai. A többit az időjárás mellett az ember is alakította: köveit főleg malomkőnek és építőköveknek bányászták. Ezek a kőhátak az egykori Pannon-tenger homokjából keletkeztek, amikor a vulkanikus utóműködés idején hévizes források törtek föl, és a forró víz az itt található fehér homokot kemény kővé alakította.  Később a szél  a lazább anyagot elhordta, és így a felszínre kerülhettek a látványos, helyenként bizarr formájú képződmények. A sziklák repedéseiben kisebb-nagyobb növények élnek, mélyedéseiben meg-megcsillan a „madáritatók” vize.


Mostanában kevés időm maradt a kézimunkára, de a kirándulásra azért csak horgoltam egy kendőcskét! Egyik kedvenc mintámmal, kedvenc színeimből. A Barka Felhő barnáját az egyenetlenül sodrott fonalak kékjei élénkítik.

A Szentbékkálla, Köveskál, Salföld, Kővágóörs határában található kőhátak. A egyiket óriási, bizarr kövei, a másik a borókása miatt érdemes bejárni. Kővágóörsön a falu néhány házát egyenesen egy-egy hatalmas kőre építették, megspórolva az alapkészítés fáradságos munkáját! Jártunk már erre korábban is, de mindig más és más arcát mutatja a vidék: szép ez minden évszakban, napszakban, más  kora reggel, és más napfényben.


 
És szeretek gyönyörködni a tó percről perce változó színében: hol kékes, hol zöldes… de már itt, a vízparton is szembetűnő a készülődés a jó időre…

22 megjegyzés:

  1. Kicsit vártam is ezt a bejegyzést, biztos voltam benne, hogy nem fogtok otthon üldögélni 4 napig. :) Megint szépek a képek, megint szép a kendő és megint egy úti cél, ami felkerült a listámra. Köszönöm szépen! :)

    VálaszTörlés
  2. ...és te megint korán keltél :) ha tavasz, akkor nekem a balaton, a káli-medence. de szép mindig, érdemes megnézni. a nyáron zalába menet állj meg itt egy kis időre :)

    VálaszTörlés
  3. Óóóóóóó, köszönet a képekért! Még csak az első fotód felső részét láttam, de már tudtam, hol jártál. A legkedvesebb helyeim! Decemberben voltam utoljára a Hegyestűn, és a Kőtengernél, és már nagyon mennék...

    VálaszTörlés
  4. ezzel így vagyok én is! még ott voltam, amikor már a következő kirándulást tervezgettem :)

    VálaszTörlés
  5. ... és csak most jutott eszembe, hogy nem is említettem, hogy a szobánk a hegyestűre nézett!

    VálaszTörlés
  6. Amikor azt mondom, hogy a Balatont sokkal jobban szeretem, mint a tengert"mert nekem a Balaton a Riviéra", akkor értetlenül állnak. Most legalább bizonyítékom is van, ide irányítom a kételkedőket :-)

    VálaszTörlés
  7. Ez gyönyörű, köszönöm a beszámolót és irigykedem kicsit, de persze csak jó értelemben :)

    VálaszTörlés
  8. A következő túránkat ide tervezzük (terveztük az elmúlt hétvégére, de sajnos nem tudtunk menni). Ezeket a képeket elnézve legszívesebben most indulnék!

    VálaszTörlés
  9. azt remélem, egyszer lesz ott egy vakolathímes-macskalépcsős-zsalugátreres-ződkályhás házunk... :))

    VálaszTörlés
  10. Én is remélem, hogy lesz ott egyszer egy házunk! :-)
    Hol az a szoba, ami a Hegyestűre nézett? :-)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szép lehet, jó lenne egyszer látni...

    VálaszTörlés
  12. Ó, de jó volt megint látni ezt a vidéket! Hajdanán tettem itt egy szép nagy túrát, nagyon-nagyon szeretem ezeket a falvakat!
    És ott, kőtenger közepén esteledett egyszer ránk, úgyhogy az egyik hatalmas kő szomszédságában aludtunk sátorban. (Ma már nem csinálnék ilyeneket, de erre most nagyon jó emlékezni!) Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  13. lányok, mindenkinek köszönöm, de jó lenne, ha teljesülne az álmunk, és lenne mindenkinek, aki oda vágyik egy háza a környéken. összejöhetnénk néha-néha egy kis közös kötésre, fonalválogatásra, sütizgetésre :) a szállásunk köveskálon volt.

    VálaszTörlés
  14. Csodás lehetett látni ezt a tájat, a Balaton nagy kedvenc nálunk is!
    Jó volt nézelődni!

    VálaszTörlés
  15. köszönöm! a káli-medence és erdély - két örök szerelmem :)

    VálaszTörlés
  16. Hm, akkor ezért nem futottunk össze a hétvégén! Mi a túlpartról szemléltük Tihanyt. Kétségtelen, hogy tó északi vidéke hívogatóbb! Képeidet nézegetve megfejtettem, miért a is kedvenceid a kendőcske színei... (vagy csak azt hiszem)

    VálaszTörlés
  17. Még egy szót se olvastam, az első kép annyira beszédes, tudtam rögtön, hogy Káli medence.
    Nagyon szeretem, sajnos ritkán látom élőben, köszönöm a képeket, gyönyörűek.

    VálaszTörlés
  18. bejus, a déli part legnagyobb vonzereje az északi part látképe:) a színekkel kapcsolatban igazad van, szeretem a természet színeit!
    norcsi, de jó, hogy te is ilyen nagy ismerőre és rajongója vagy annak a vidéknek!

    VálaszTörlés
  19. Imádom a Balaton-felvidéket én is. Hihetetlen hangulat, illatok, színek. Nagyon városi ember vagyok, de ott el tudnám magam képzelni mégis. Nem tudom mitől lett a szívem csücske, nem is jártam ott sokszor, és mégis.
    Jó hétvégétek volt, az biztos!

    VálaszTörlés
  20. igen, csodálatos ilyenkor az ébredező táj.

    VálaszTörlés
  21. Nagyon szépek a fotóid mint mindig és
    a hab a tortán a szép alkotás :)

    Hegyestűt is nyolchónapos terhesen másztam meg, síkvidéki leány lévén extra fáradalmakat éreztem.

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.