2012. október 31.

Traveling Woman


Talán a legkalandosabb kötésem. A történet akkor kezdődött, amikor két éve megláttam egy padlizsánszínű kendőt. A minta már korábban is tetszett, de amikor megláttam ezt színt, tudtam, hogy egy hasonlót nekem is kell majd kötnöm. Aztán egyszer csak rendeltem - több más fonallal együtt - két Barka Cinegét. Aztán meg ahogy lenni szokott, mindig jött valami, ami elterelte a figyelmem "A" kendőről. Teltek-múltak a hónapok, talán meg is feledkeztem az én két Cinegémről, amikor egy blogjátékon nyertem egy kis monogramos párnát.


És hogy hogy került a képre a két gombolyagnyi Cinege? Hát nem én ástam ki a fonalas kosaramból! Mónika tette a párna mellé a csomagba ráadás-ajándéknak. Egy beszélgetésünk során derült ki, hogy - minő véletlen! - valamikor ő is vett két gombolyag padlizsánszínű Cinegét, mert - minő véletlen! - ő is éppen a TW-t szerette volna megkötni éppen ebből az árnyalatból. De ő vékonynak találta, így amikor megtudta, hogy nekem is van belőle,  elküldte nekem. Na ezek után azonnal munkához láttam, és elhatároztam, hogy megkötöm neki, ha már olyan régóta vágyott éppen erre a kendőre. Kötögetés közben meg jókat mosolyogtam magamban, amikor elképzeltem, hogy meglepődik, amikor kibontja a csomagot. Nagyon jó volt kötni, a minta könnyen megjegyezhető, a fonallal isteni dolgozni, kár, hogy már nem kapható. Még szerencse, hogy még mindig van valahol a kosaram mélyén két padlizsánlila gombolyag...


28 megjegyzés:

  1. ... és minő véletlen, anno azon a blogon, azt a kendőt, abból a fonalból én is nagyon kinéztem :)))
    Már csak kötni kellene megtanulnom rendesen, mert az alapanyag nálam is itt lapul a szekrény mélyén...
    Nagyon szép - és nagyon inspiratív lett a kendő- biztosan nagyon fog neki örülni! :)

    VálaszTörlés
  2. Milyen jók is az ilyen ajándékozások és barátságok! A kendő pedig nagyon szép lett. Jó lenne már megtanulnom csipkét kötni... :)

    VálaszTörlés
  3. Emlékszem, két éve, amikor elkezdtem kötni, ez a kendő nagyon sok blogon jelent meg, sokan megkötötték, és én csak néztem, hogy ilyet meg hogy lehet. :) Ma már nem okozna gondot és ez a szépség most nekem is jó ötletet adott ;). Gratulálok, nagyon szép lett!

    VálaszTörlés
  4. Csodás a kendő is, de én tudod, mit szeretek?
    Azt, hogy sosem sablonosak a fotóid. Ez is zseniális:)

    VálaszTörlés
  5. Orsi, érdemes belevágnod, tudsz te annyit, amennyi ehhez a kendőhöz kell. majd távsegítek :)
    Tünde, ha tudsz kötni, tudsz csipkét is, hidd el! akkor hajrá :)
    Eszter, mit csináljak, ilyen későn érő típus vagyok. akkor persze még nem is mertem volna belevágni én sem :)
    Julcsi, köszönöm :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép, és ebből a színből nagyon elegáns is.

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű kendő!
    Mónika első gondolatát szívesen meghallgattam volna:)) mikor kinyitja a csomagot.
    Cinegét én is nagyon sajnálom, mert szerettem vele kötni, horgolni azóta sem találok hozzá hasonlót.

    VálaszTörlés
  8. Óóó lenyügözöek a fotóid! A történet nagyon tetszik, hát még a kendö!

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű! Egyetértek, kár, hogy nem lehet kapni:-( Egyik kedvenc fonalam volt a Szitakötő mellett...Nem kísértem figyelemmel a fejleményeket, nem tudom miért nem lehet kapni. Nekem is van még néhány gombóc régről és annak idején én is sokszor gyönyörködtem néhány TW-ben, de lekerült a listámról...Azonban, Te nagyon inspiráló vagy:-) Most újra elgondolkodtam...

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörű kendőt kötöttél, a legelső kép egészen fenséges!! :)

    VálaszTörlés
  11. Milyen gyönyörű meglepetést készítettél!!! :o)
    A találkozóról nincsenek képek?

    VálaszTörlés
  12. Istenem,de gyönyörű lett ebből a színből (is)!:)

    VálaszTörlés
  13. köszönöm, lányok! a történet azt példázza, hogy néha csak egészen apró dolog hiányzik, hogy megvalósítsuk az álmunkat, nekem ez az ajándékfonal volt az inspiráció, hogy végre elkészítsem ezt a kendőt. aztán meg kinél lehetne jobb helyen, mint a fonal eredeti tulajdonosánál? meg aztán az is igaz,hogy sokszor nem a cél, hanem az oda vezető út az érdekesebb. az út pedig itt a kötés volt, és az a jó érzés, hogy meglepetést szerzek valakinek.

    VálaszTörlés
  14. Sosem értettem, miért ódzkodnak annyian a padlizsántól. Izgalmas egy teremtménye a Jóistennek, a színe viszont valami egészen mély belső békéről árulkodik... Így komplett a kendőd, körötte álomra készül hajtani fejét a természet. Hányféle utazás részese lesz! Igazabb, mint egy mese!

    VálaszTörlés
  15. A Cinege nekem is nagy kedvencem volt, még van is egy kis tartalékom belőle.
    Gyönyörű lett , a szín is figyelemre méltó!!

    VálaszTörlés
  16. Bea, én nagyon szeretem a padlizsánt, gyakran készítek padlizsánkrémet, musszakát, de grillezve vagy rántva is. a színét meg egyenesen imádom. micsoda szép költői sorokat írtál. remélem, szép utazásokban lesz része a gazdájával :)
    Judit, emlékszem, szépeket horgoltál belőle, nekem a legemlékezetesebb a Moha és Páfrány.
    Timi, hamarosan küldök emailt.

    VálaszTörlés
  17. Nekem is ez a legkalandosabb kendőm. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy a labdát visszakapom.
    Jutkám, tudod hogy hozzám annyi postás jár, már reggel megkaptam a borítékot. A csomagraktár magányában bontottam fel, és csak a csomagok hallották.
    Évikém, nagyon szépen köszönöm, nagyon szép, sőt és a gyakorlatban is jól működik. Egyszerűen imádom.

    VálaszTörlés
  18. Gyönyörű lett a kendőd, ezt az árnyalatot én is nagyon szeretem :) De hogy tudsz ilyen sokat alkotni, el sem tudom képzelni...

    VálaszTörlés
  19. Anna, ez éppen titokban készült. habár egyszer majdnem lebuktam, amikor a megajándékozott megkérdezte, hogy mi készül nálam mostanában, én lazán elvettem egy kék sálat-sapkát az asztalról. közben hálát adtam, hogy nem a lila kendőt hagytam elöl, amit neki szántam :) közben készülget még egy s más, felváltva, hogy a kérdésedre pontosan válaszoljak :)

    VálaszTörlés
  20. Azt hiszem akkor a csempekályhát csodáltam.

    VálaszTörlés
  21. Gyönyörű lett a kendő !Nagyon kedves gesztus , hogy valóra váltottad Amanda kívánságát .:)

    VálaszTörlés
  22. Bírom az ilyen történeteket.......Persze a kendő színe, mintája, hm... nagyon jó......nagyon- naon tetszikkk...Kérdésem is lenne, a törzset hogy kötötted mennyit szaporítottál hány soronként, hány szemnek kell lenni... A minta ismerős, szerintem ilyen pulcsim volt.... de ez most igy nagyon nagyon...A mintát lementettem de miután csak magyarul tudok így nem értem az írást...köszönöm előre is a válaszodat... De ha már itt vagyok itt írom nagyon vidám szép zoknid van.... tényleg jó ránézni...ügyes vagy.

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.