2012. november 5.

Kötött zokni


Csak egy csíkos zokni. Talán túl színes, talán túl csíkos, de úgyis túrázáshoz kötöttem, a bakancsban meg ki látja? Másrészt milyen kár, hogy kevesen látják, nagyon vidám darab, mosolyogni támad kedvem, ha ránézek. Éppen illik a természet - néha meglepően vadul - élénk színeihez.

Aztán mondhatnám azt is, hogy az őszi lombszínek ihlették fuszeklimat, de ez nem igaz. A fonal régi szerzemény, még a nyáron kezdtem kötögetni, két és feles zoknikötőtűkkel. Sokat nem kellett számolgatnom, csak arra figyeltem, hogy azonos csíkkal kezdődjenek. A sarkánál kicsit csaltam: mivel túl tarka lett volna, így egyszerűen kivágtam a színes részeket, hogy egyszínű legyen. Tudom, vannak hibái, de én elégedetten hátradőlve, büszkén mutogatom. Valahogy így:
És nektek hogy tetszik?

25 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon! Igazán megérdemli, hogy néha kilásson egy félcipőből is, ne csak a bakancsban bújkáljon! :-)

    VálaszTörlés
  2. itthon, egy papucsból bármikor szívesen kivillantom, de ennek a tarkaságát még szoknom kell :) addig is maradok a jól bevált semleges színeknél, legalábbis félcipőhöz :D

    VálaszTörlés
  3. Nekem nagyon is tetszik, semmi hibáját nem látom! Az ecetfa, ami olyan szépen őszül, ugye?:o) Én Páromnak szeretnék egyet kötni Rikker-gyapjúból (még csak hallottam róla, nem vettem eddig). Te milyen fonalból kötötted? Nehéz összehozni egy zoknit? Tervben már rég megvan, csak még nem mertem nekiállni. És hány dkg kell egy párhoz?

    VálaszTörlés
  4. a leírást egy régi fürge ujjakban találtam, de a net is tele van jobbnál jobb mintákkal. a L-ben vettem a fonalat, talán a múlt télen, és pontosan 52 grammot használtam el (az előbb kirohantam a konyhába megmérni :))
    így, utólag nem volt nehéz, de az az igazság, hogy egyszer bontottam, mert az egyik sarkát rosszul kötöttem. mondjuk bonthattam volna többször is, de azok a hibák nem túl vészesek :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik !!! :o)))
    Csíkos és jó meleg is!!! ♥♥♥

    VálaszTörlés
  6. Ohh,nagyon ügyes vagy! Jöhet a következő:D

    VálaszTörlés
  7. hidd el, legszívesebben belevágnék, de megfogadtam, addig nem kezdek újba, amíg be nem fejezek mindent :)

    VálaszTörlés
  8. Lehetsz is büszke! Bohókás egy darab! Már csak azt nem értem, miért nem találta fel valaki az átlátszó túrabakancsot?

    VálaszTörlés
  9. hogyne! hogy megbámuljanak :) akkor sapkát kötöttem volna ebből a fonalból :D

    VálaszTörlés
  10. Nekem nagyon tetszik. :) s hogy ilyen mintás és csíkos az csak jó télen: felvidítja az embert :)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon klassz, vidám fuszekli! :D Én nagyon szeretem a tarka zoknikat, van több is, és ha nem is villantom ki, azért én tudom...:D

    VálaszTörlés
  12. Pont az ilyen őszt szeretem! A meleg színeivel, vidám tarkaságával. A zokni is éppen ilyen, nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  13. valóban, a tudat fontos :) jobb kedvvel túrázok majd egy ilyen vidám, színes és meleg zokniban a közelgő hidegben!

    VálaszTörlés
  14. Jó túrázást :) Ilyen szép zokniban biztos öröm lesz, nekem is nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  15. Sztem nagyon klassz!!! Éppen szervezkedem egy ismerős nénivel,hogy tanítson meg zoknit kötni. Mindenem van hozz: túk, fonal...csak éppen nem boldogulok egyedül a leírással. Vizuális típus vagyok: ha látom,hogyan készül, akkor utána már biztosan meg tudom csinálni. Videómegosztn csak angolul találtam, de onnan nem megy...
    Csúcs vagy!!! Sztem pont azért olyan tuti, mert tök színes.

    VálaszTörlés
  16. Vagány darab! Kedvet hoztál folytatni az egy hónapja kezdett fél szárat:) Tervem volt pár családtagnak zoknit kötni karácsonyra, csak olyan lassan megy!:(

    VálaszTörlés
  17. Jucus, szívesen!
    Paat, minden kezdet nehéz, a második sokkal gyorsabban megy majd.
    KÖszi, Tünde!

    VálaszTörlés
  18. Juj,hat ennel jobbat el sem tudnek kepzelni! Az osz minden tarkasagat megjelenitetted! Nagyon jo! :)

    VálaszTörlés
  19. Gyönyörű őszi színek! Az általam készített zoknik is általában valami vidám színűek. Nagyon szeretek kötni.

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.