2015. március 12.

Sunburst Granny


Napsugaras, virágos, tavaszváró. Mindenféle maradék pamutfonal, egy kis szabad idő kell hozzá. Igazából egy ágytakarót szeretnék majd, de addig is gyakorlásképpen elkészítettem ezt a párnát.  A mintája egyszerű, találtam egy könnyen követhető tutoriált hozzá.


Az elkészült blokkokat összehorgoltam, majd az egészet körülhorgoltam egyráhajtásos pálcákkal. Az egyik oldalára elkészítettem a gomboláspántot: horgoltam egy sor rövidpálcát, a gomblyukhoz a gomb méretének megfelelő láncszemet (én hármat) készítettem, majd kihagyva egy pálcát, folytattam a rövidpálcákkal a következő gomblyukig. Miután elkészítettem a párna hátlapját, kívülről összehorgoltam az előlappal úgy, ahogyan a blokkokat is összehorgoltam. Amint a fenti képen is látható, a párnára három különböző színű gombot varrtam. Találtam egy hasznos gyűjteményt a nagyinégyzetek összedolgozásához!


Ezen a kanapén szeretek kézimunkázni, már régóta tervezem a kuckósítását. Horgoltam már kék és barnás takarót is ide, most végre következnek majd a párnák.

23 megjegyzés:

  1. Jaaj, odáig vagyok! :) Ezek a színek már biztosan meghozzák a tavaszt! Eddig azt gondoltam, az ilyesmi virágok köré fekete dukál, de ezzel a nyerssel mennyivel szelídebb hatást keltenek! A kuckósítás szuperül alakul.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem is eszembe jutott a fekete, a barna és még néhány szokatlan szín is. talán a legjobb, ha a fehérrel kezdem a kísérletezést. mert hogy kíváncsi vagyok, más színnel hogy mutatna.

      Törlés
  2. jaj, de gyönyörű! Olyan igazi "ilyen nekem is keeeeell!" típusú darab! Most már biztos, hogy előbb-utóbb nekem is lesz fehér alapú horgolt párnám. Nagyon szép színeket válogattál össze! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. amikor keresgéltem a minták közül, éppen azt éreztem, amit te: ilyen nekem is kell! és annyira örülök, hogy sikerült megvalósítani.

      Törlés
  3. Pont ez az, telitalálat. Éppen a napokban találkoztam egy nagyon kedves, már nyugdíjas kolléganőmmel. Nagyon jóban vagyunk, rendszeresen keressük egymást, többek között egy a hobbink is. Segítjük egymást a barkácsolásban. Szóval neki ecseteltem, hogy ez a fajta párna a színek és a fehér maga a tökély. És legyen szíves utána nézni, mert nekem ezt meg kell tanulnom. Köszönöm, hogy megmutattad, mert ez lesz az etalon. Nagyon-nagyon szép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. láncszemek, egyráhajtásos és kétráhajtásos pálcák. ennyi tudomány kell :) Mónika, ha egyszer nekem ilyen ágytakaróm lehetne... Csak hát maga az ágy 2x2 méter... hónapokig horgolhatnám :D

      Törlés
  4. Válaszok
    1. nekem is mindig mosolyogni támad kedvem, ha ránézek :)

      Törlés
  5. Bevitted a napsugarat a szobába ezzel a gyönyörü szinkombináciòval. Tényleg gyönyörü.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. néha sugárzó napnak, néha virágoknak tűnnek. nagyon vidám a piros-narancssárga páros. nem tudok betelni vele :)

      Törlés
  6. ...és milyen jòl oldottad meg a sarkokat! :)

    VálaszTörlés
  7. Ezek a színek!!!!! bámulatos...és teljesen elvarázsolja az embert Jó ránézni...Persze ez a minta se kutya... legközelebb megpróbálom... Ezt az összehorgolást én is próbáltam, de nekem nem lett ilyen szép egyenletes... sőt szerintem randa lett és össze is húzta... Hiába aki tud az tud....Ez a párna így gyönyörű , ahogy van....!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a színeket nem terveztem különösképpen. találtam egy doboznyi maradék pamutot, rakosgattam ide-oda... hát ez lett belőle :)

      Törlés
  8. De nagyon szép! Még nem is láttam!
    Mindig olyan jól eltalálod a harmonizáló színeket! Gyönyörű lesz ezzel egy takaró, rajta a párnával!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mostanában sokat foglalkoztat a takaró, de talán még nem jött el az ideje :)

      Törlés
  9. Vidám és elegáns egyszerre, nagyon jó!

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.