2016. március 31.

Márciusi pulóver


Eredetileg kendőket szerettem volna ebből a fonalból kötni, de elég egy pillantás a blog oldalsávjára, és könnyű belátni, hogy 36 kötött-horgolt - igen, harminchat! - kendő azért több is a soknál. még akkor is, ha többet már elajándékoztam. 
Eredetileg ismét egy  Fair Isle mintás pulóvert néztem ki, de végül néhány próbálkozás után be kellett látnom, hogy ez a két szín -  bár nagyon jól mutatnak egymás mellett - nem eléggé kontrasztos, nem illett volna hozzá bonyolultabb minta. És mivel adott volt a fonalmennyiség, legkézenfekvőbbnek az tűnt, hogy a csíkos részekkel egyszerre haladtam, majd amikor a sötétebb elfogyott, már csak azért kellett izgulnom, hogy ne fogyjon el idő előtt a világosabb. Szerencsére maradt is egy kicsi. Félre is tettem, éppen illik majd néhány natúr-barnás színű gombóckához, tökéletes lesz majd egy újabb pulóverhez. Olyan ez, mint a dominóelv: elég egy kis gombóc, egy szép szín... Ti hogyan döntitek el, mi lesz a következő darab? Tudatos elhatározás vagy improvizáció? Egy adott pillanat hangulata dönt, vagy hosszabb távra terveztek?

 

A pulóvert alulról fölfelé körben kötöttem, csakúgy, mint a két ujját, a hónaljhoz érve egy tűre szedtem - na itt volt néhány megtorpanás a rengeteg szem miatt, de a raglán fogyasztásnak köszönhetően ahogy a szemek száma csökkent, úgy tért vissza a kötős kedvem fokozatosan. Úgyhogy ma már új pulóver minta után néztem. De erről majd legközelebb. 

16 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a pulóvered! Tervezem egy felülről kezdett, raglán ujjú darab elkészítését, még sosem kötöttem így. Igen, ezt a dominó elvet megfigyeltem én is. Vagy elteszem a megmaradt kis darabot, vagy már meg is van a következő párosítás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is csak azért kötöttem alulról, mert a fonalmennyiség meghatározott volt, és szerettem volna, hogy alul legyen a sötétebb. nehéz lett volna kiszámolni, hogy hol kezdjem a csíkozást, ha felülről kezdem.

      Törlés
  2. Olyan szép, megnyugtató színekből kötsz mindig. Nagyon szép ez a tavaszi pulcsi, szerintem ideálisan arányos helyen fogyott el a csíkozó szín. :-) A kérdésedre válaszolva: van, amikor már munka közben megfogalmazódik az új terv, és van, amikor a maradék évekig áll a szekrényben, mire eljön az ideje. De mindig eljön.... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. valahogy így vagyok ezzel én is: ritkán hagyom csak úgy a maradékot, egy-egy csíkban, mintasorban sokszor visszaköszön egy régebbi projekt.

      Törlés
  3. Szuper lett a pulóver!!! Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett! Én eddig csak felülről kezdettel próbálkoztam, valahogy az megnyugtatóbbnak tűnik. :) Volt olyan is, hogy a tunikám kötéséből 5 gombóc kimaradt... Gyűjtöm őket, hogy majd egy pulcsihoz vagy kardigánhoz fel tudjam őket használni. Inkább előre tervezek, vannak darabok, amik hónapok óta tetszenek, akkor azokat a listára írom, és megveszem a fonalakat hozzá. Ha mégsem azt készítem el, még mindig van máshoz elég fonal. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon tetszik a csíkos kabátkád (is). szívesen kötnék valami hasonlót maradékokból, de az ilyen daraboknak éppen az a varázsa, hogy megismételhetetlenek.

      Törlés
  5. Szép a pulcsi!
    37 kendő az nem sok. Akkor főleg nem, ha el is ajándékozol belőle. Tőlem sokan kapnak kendőt, de mindig van itthon egyszerre legalább ennyi. Be se vallom, idén mennyi készült már, épp tegnap lett kész egy Kahel. Persze már halad a következő is.
    Van, hogy tervezek, de olyan is, hogy valahol meglátok egy mintát, és azonnal megcsinálom. (Ezért jó, ha van itthon egy szekrény fonal. :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Macus, szerintem senki nem kötött még annyi kendőt, mint te :) és nem kevesen vagytok, akiknek sokkal több fonala van, mint nekem. ha improvizálsz, jó is, hogy van hozzá kéznél egy kis fonal :)

      Törlés
  6. Nagyon szép!Egyszerű, mégis mutatós! szép hétvégét!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon csini darab lett. Én is rég mondogatom magamnak, hogy kendőt többet nem, inkább pulcsit, de aztán csak ott a következő. :-D

    VálaszTörlés
  8. azért én sem szüntetem be a kendőgyártást. de egy ideje többször viselek poncsót mint kendőt, újabban pedig a pulóverekhez jött meg a kedvem. érdekes, hogy amolyan igazi kardigánt még soha nem kötöttem :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon klassz a pulcsid, a kedvenc földszíneimből kötötted :)
    Nálam is vegyesen alakul, hogy mikor mit kötök, horgolok. Sokszor kézimunkázás közben jön egy újabb ötlet, amit gyorsan le is firkálok, hogy el ne felejtsem. Fonalam pedig van egy rahedli...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. irigyellek is a fonalaidért :) azok a színek...

      Törlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.