2017. június 17.

Felderítőúton


Régebben, mielőtt útra keltünk, alaposan felkészültünk. Összeállítottuk a látnivalók listáját, összegyűjtöttük a tudnivalókat az úti célunkkal kapcsolatban, szállást rendeltünk. Ma már lazábban, sokat improvizálva, kevés holmival utazunk. Ahogy ez most utóbb is történt. Eredetileg - egy hirtelen ötlettől vezérelve - külföldre indultunk. A táskámba beleraktam a kézimunkám, az olvasó- és napszemüvegem és egy üveg ásványvizet. Mr Y. ugyanilyen rutinosan készülődött: bepakolt egy kis harapnivalót és egy takarót a piknikezéshez, ha megéhezünk. Ahogy indult a kocsihoz - számomra ez már csak a határátkelőhelyen derült ki -, egy könnyed mozdulattal a kitette a személyi igazolványát a jogosítványa mellől, ne vigyen, úgymond, semmilyen felesleges holmit ő sem. :)  Aztán - amint várható volt - egy elegáns kör után, az egyik határőr segítségével a visszafordultunk. Ezután következett az improvizációs része utunknak! Miután kinevettük magunkat ezen a baklövésen, úgy döntöttünk, hogy felderítőútnak tekintjük ezt a rövidre sikerült kirándulást, de hogy mégse érkezzünk haza túl korán, dél felé vettük az irányt.


Mr Y. elvitt engem Szabadkígyósra. Egyébként is régen bakancslistás volt nálunk ez a kastély. Tavaly a puszpángmolyok miatt sokat aggódtam, hiszen a legtöbb főúri kastélyunkat bukszusbokrok díszítik. Amint a képek is bizonyítják, itt sikerült megmenteni a pusztulástól szinte mindet.


12 megjegyzés:

  1. Óóóh, de csodaszép hely, egyszer ide is el kéne jutnom! Köszönöm a képeket!
    Imádom a kastélyokat, azt hiszem, nekem abba a korszakba kellett volna születnem :o) Egy csomó kastély szerepel az én bakancslistámon is.

    (Mamuszkánk csak 4 éves volt...sajnos egy kólika vitte el. Hasonlóan a mai naphoz hidegfront is volt és a kettő összejátszott. A nyár mindig veszedelmes volt, mert a sok elhullajtott szőrt ő nem tudta felköhögni, mint a cicák, de megemészteni sem. A mai napig hiányzik...)

    VálaszTörlés
  2. Bizony nagyon szép kastélyaink vannak. ez még felújításra szorul, de így is sejthető régi szépsége. Mamuszkát nagyon sajnálom!

    VálaszTörlés
  3. Szép ez a kastély... nálunk nagyrészük omladozik. A kommunizmusban az állam tulajdonává váltak, aztán hosszú évekig húzódtak a evisszaszolgáltatási perek - mire a tulajdonosokhoz visszakerültek már leginkább romok...

    VálaszTörlés
  4. Erre is ráférne egy alapos renoválás... sokáig középiskola volt benne. belül néhány termet már rendbe hoztak, ma már esküvőket is rendeznek itt. a park is gondozott, de egy öntözőrendszer sokat javítana a fű állapotán.

    VálaszTörlés
  5. De jó, hogy ilyen spontán módon tudtátok alakítani a programot! Gyönyörű helyen jártatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. júliusba újra elindulunk. akkor remélhetőleg sikerül célba jutnunk :D

      Törlés
  6. Gyönyörű hely.... azért itthon is van sok szépség...Igaz, én itthon ülő vagyok, ezért is jó látni, milyen sok szépséges helyen jártok...Jó olvasni, hogy kézimunka nélkül nem indulsz el...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, ha ismerős terepen vagyunk, kézimunkázom. most ki sem mozdultunk a megyénkből, végül elő sem került :)

      Törlés
  7. Milyen szép helyek vannak Magyarországon is! Nem is hallottam még erről a kastélyról...köszönöm, hogy megmutattad! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gyerekkoromban anyukám azt mondta, hogy meg kell ismernünk hazánkat. csodálkoztak is sokan, hogy csak 16 évesen jártam először külföldön. pedig szinte minden hétvégén kirándultunk valahová.

      Törlés
  8. Válaszok
    1. és a legjobb az egészben, hogy ez a szépség itt van a szomszédunkban :)

      Törlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.