2017. november 5.

Színeim

Az idén különösen gazdag  az ősz palettája. Egy hete szinte nincsen olyan nap, hogy ki ne mennék a Körös-partra gyönyörködni a kedvenc színeimben. Reggelente, a kelő nap sugarainál a legszebb. Ilyenkor a mocsári ciprusok lángoló színe a legfeltűnőbb. A vízi színpad egyik bástyájáról a legpazarabb a kilátás a liget fáira: ahány faj, annyi szín, annyi árnyalat.





Napról napra egyre fogy a zöld, hogy átadja helyét valami hihetetlenül  harsány tarkaságnak. Talán ezért is esett olyan jól az utolsó centiket horgolni, az utolsó simításokat elvégezni a blúzomon, pedig általában ilyenkor már alig várom, hogy valami újba kezdhessek.
 
 A hosszú séták után - ez volt a másik jó dolog az egy hét szabadság alatt -  szépen lassan befejeztem a zöld blúzt is. Igaz, ezt már csak jövő nyáron fogom hordani, de akkor is nagyon örülök.


























Itt-ott még pár sor rövidpálcával, majd ráköltéssel szegélyeztem.


A négyzeteket és a szegélyt hármas, a többit négyes tűvel horgoltam. Az oldalvonalában egyenletesen szaporítva alakítottam ki az enyhén ívelő A-vonalat: mellbősége 100 cm, alul pedig 136 cm. A blúz teljes hossza pontosan 80 cm, bár ez nem volt tervezett (addig horgoltam, amíg volt a fonalból).




























                                                                                                                                                                        Álmodj magadnak szép napot,
                                                                                                                                                                        Ha már a nyár úgy itt hagyott.
                                                                                                                                                                        Álmodj magadnak színeket,
                                                                                                                                                                        Ha benned minden szürke lett...

                                                                                                                                                                                                                      Shakespeare

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a blúzod! Csodás a színe!
    Szerintem is jó dolog az őszi szünet...olyan gyorsan eltelt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. végül nem tettem az aljára a blokkokból, de "elmentettem" az ötleted :)

      Törlés
  2. Pazar színek!!Csoda hogy oda vagyunk ezekért a szép színekért?
    A felsőd nagyon szép lett és a nagyi kockák a nyakánál elegánssá tették!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig sokan nem szeretik az őszt... a nagyiminta örök :)

      Törlés
  3. Annyira szép, hogy én biztosan hordanám ősszel is, mondjuk fehér vagy narancssárga garbóval. :-)

    VálaszTörlés
  4. igen, igazad van Eszter! kék farmerrel tökéletes lesz!

    VálaszTörlés
  5. Micsoda színpompa! Imádom az őszi erdőt!

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.