2011. március 16.

Balaton

Négynapos Balaton körüli úton jártunk. Első pihenőnk Vörösberényben, a Balaton-felvidék egyetlen erődtemplománál volt. A XIII. században épült templomot lőréses, támpilléres fal veszi körül.
A közeli, felsőörsi román stílusú - a XIII. század elején épült - templom érdekességei a bejárat fölötti három ablakot elválasztó Herkules-csomók. Ehhez hasonló ősi jelképek csak Pannonhalmán találhatók: a démonok elleni védekezést szolgálták. Ugyan hány ember lépte koptatta az évszázadok folyamán ilyen ívesre a küszöböt?
Szállásunk Balatongyörökön volt, ablakunkból és a teraszról pazar kilátással a tanúhegyekre, a szigligeti várra.  
 A keszthelyi Festetics-kastély és kertje minden évszakban gyönyörű. Órákat tölthet el az érdeklődő a különböző kiállításokon nézelődve :)
A sümegi vár már a XIII. század közepe táján megépülhetett, hiszen IV. Béla is lakott benne egy ideig a tatárjárás idején.
 A 412 méter magas vulkáni kúpon álló Tátika várat a XIII. században építette a veszprémi püspök. A festői romot védett ősbükkös veszi körül. Ínyencek figyelmébe: ilyenkor már terem a medvehagyma!
Zalaszántó másik nevezetessége a falu mellett álló hegyre épített Sztupa, buddhista szentély, amelyben a vallásalapító Buddha néhány csontszilánkja mellett magvakat, vallási könyveket helyeztek el. A sztúpát maga a 14. dalai láma, Tendzin Gyaco avatta fel. A hegy lábánál a fák közül előbukkanó óriási hóvirágmezők köszöntik az ide látogatókat. A hely különös hangulatához minden bizonnyal hozzájárulnak a szélben csattogó imazászlók mellett a füstölők illata, a szélcsengők tompa hangja és a zarándokokat kísérő buddhista szerzetes éneke is.
Gyulakeszi mellett emelkedik a harmadik legmagasabb balatoni tanúhegy: a Csobánc. Várát már a XIII. században kezdik építeni, sajnos a Rákóczi-szabadságharc után lerombolják. Helyreállítása - mint a legtöbb általunk felkeresett váré - jelenleg is zajlik. A faluból a zöld jelzésen kellemes gyalogtúrával közelíthető meg. Az országos kéktúra útvonala - mely a hegy keleti oldalán található -, csak gyakorlott túrázok számára ajánlott. Gyönyörű kilátás a Balatonra, a szomszédos tanúhegyekre. Mediterrán hangulat, virágzó mandulafák.
 
A Csobánc mellett elterülő gyönyörű városkát, Tapolcát nem szabad kihagyni. A tavasbarlangban korábban már jártunk, ezúttal egy hangulatos sétát tettünk a Malom-tó körül.
A Káli-medence szélén található a kőtenger, amely a Pannon kor tengerének homokturzásaiból alakult ki. Szentbékkálla mellett maradt fenn a legépebben ez a kőhát, amely bizarr, háznyi méretű szikláival, és persze az Ingókővel csalogatja ide a turistákat. 
 Fenékpuszta, Valcum a római korban volt jelentős hely. Itt keresztezte egymást a provincia két jelentős kereskedelmi és hadi útvonala: az Adriától Aquincum és a Savariától (Szombathely) Sopianae (Pécs) felé tartó út. Egy óriási, fallal körülvett, 44 kerek toronnyal védett erődvárost építettek itt, amelynek 22 épületét sikerült feltárni a XX. század folyamán. A képen az ókeresztény bazilika maradványai láthatók. A rómaiak után a keleti gótok királyának székhelye volt itt. Az erődöt a honfoglaló magyarok rombolták le.
Vándor, ki erre jársz,
Sírj vagy nevess,
Zokogó víz, Balatonszemes
Fái görcsben a tóra hajolnak,
Hatalmas nagy fia holtán
Ki voltál: Latinovits Zoltán.
Pünkösdi lángnyelv júniusi szélben
Lecsap a habokra, hazányi vakokra,
Boldog vagonokra.
 Napfogyatkozás egy júniusi éjben.
 ...és szárszón József Attila...


9 megjegyzés:

  1. Tartalmas négy napotok volt, nagyon szép helyeken jártatok, és ahogy elnézem, még az időjárás is kegyes volt hozzátok. Szépek a képek — már megint. :)

    VálaszTörlés
  2. Vörösberényről még nem is hallottam. el is szégyeltem magam..

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép helyeken jártatok, és klasszak a képek is! A Balaton minden évszakban gyönyörű, de tavasszal szeretem a legjobban :-)

    VálaszTörlés
  4. A sok szép fotóval dúsított élménybeszámoló és rövid történelmi áttekintés kedvet hoz az embernek, hogy szétnézzen arrafelé. Csak ne lenne olyan nagyon messze:o(

    VálaszTörlés
  5. köszönöm, jól is éreztük magunkat. a balaton szép minden évszakban, és már tervezgetek egy őszi és egy téli utat is. nagy kár, hogy ilyenkor sok múzeum zárva van. ilyenkor aztán a túrázásé a főszerep :) hamarosan a bél-kő és jövő tavasszal, hóvirágnyílás idején az alcsúti arborétum lesz úticélunk. kedvet kaptam, amikor olvastalak benneteket. még egyik helyen sem jártam.ezúton is köszönet az ötletekért!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a fotókat! Egyik helyen sem jártam még, kivéve Keszthely és Tapolca. A kőtengerhez olyan régóta vágyom már, de valahogy mindig kimaradt eddig...

    VálaszTörlés
  7. Mi Zalaszántóra zarándokoltunk tavaly a medvehagymáért. :) Meg persze a túrázásért-fényképezésért. Szép arra nagyon.
    Nagyon szépek a fényképeid, nem tudom hogyan-mivel csinálod, de nagyon irigylem a képeidet!

    VálaszTörlés
  8. szecsi, érdemes a kőtengfert körüljárni, kővágóörs is gyönyörű. mi nem kifejezetten a medvehagyma miatt mentünk, de ha már úgy alakult, készítettem akkor vacsorára medvehagymás csirkesalátát a maradék csirkesültből. mmmmmmmmmm... nagyon finom volt :) ma medvehagymás pogácsa is lesz, limaránál láttam egy nagyon igéretes receptet.
    a képeket egy régi kodak géppel készítem, legalább 6-7 éves. szóval semmi különös :) (zsangyal, ma megy majd privát levél is végre)

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.