2017. július 12.

Nagyutazás


Naplóféle magamnak. Mert olyan jó később is olvasgatni, nézegetni a képeket. Hosszú, 4700 km-es utunk első állomása Belgiumban, Brugge-ben volt. Nyugat-Flandria legnagyobb városát a 13. században alapították, és központja a középkor óta alig változott: keskeny utcácskák, jellegzetes németalföldi házak.


A várost átszelő csatornák miatt észak Velencéjének is nevezik. Ha Brugge, akkor csipke, sör és csokoládé. És ott van az  Onze Lieve Vrouwekerk - a brugge-i Notre Dame -, melynek kereszthajójában látható a Madonna a gyermekkel, Michelangelo egyetlen olyan szobra, mely még életében hagyta el Itáliát. Vagy a Szent Vér-bazilika, ahová a szent vér relikvia még az első keresztes háborúból került ide. 



És a fallal körülvett Begina-házak, amelyek a 12.-13. században épültek a női közösségeknek. Brugge-ben apácák kapták meg ezeket a házakat. Mindannyian dolgoztak: munkájuk a betegápoláson, leánynevelésen és a háztartáson kívül főként szövés, hímzés és csipkeverés volt. A flamand beginaudvarokból - begijnhof -  tizenhármat vettek fel Világörökségnek, s ezek mindegyike szabadon látogatható. 



Brugge-t végig lehet rohanni egy nap alatt is. Mivel jobban szeretem a lassú, fényképezgetős-mélázgató sétákat a gyors bámészkodásnál, ide feltétlenül vissza kell még jönnöm, annak ellenére, hogy a bakancslistámon már másodszorra pipálhattam ki ezt a gyönyörű városkát.

4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű útra vittél el, köszönöm. :-)

    VálaszTörlés
  2. és ez még csak az első állomás volt :)

    VálaszTörlés
  3. Felvettük a listánkra! Hátha összefutunk! ;)

    VálaszTörlés
  4. hangulatos városka, és még közel is van hozzátok! biztosan van olyan része az évnek, amikor kevesebb a turista :)

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.