2017. augusztus 20.

Még egy pipa

a bakancslistámon. Most az a város következik, amely az egymilliós Trójmiasto azaz Hármasváros legnépesebbje. A városcsoportot alkotó három város három különböző hangulatot is jelent: Sopot, a modern üdülőhely Európa leghosszabb - 511,5 méteres - mólójával, homokos strandok, tengermorajlás; Gdynia, a Balti-tenger egyik legnagyobb kikötőjével és Gdansk, amely Danzig néven is ismert ezer éves  Hanza-város.

 
A kocsit az első szabad parkolóhelyen hagyva gyalog indultunk a városnak. Mondhatom, szerelem első látásra. Mert bármerre mentünk a belvárosban, magas, színes, keskeny házak hosszú sorait láthattunk. Legtöbbjük még akkor épült, amikor a város a Hanza-szövetség tagja volt. A II. világháború pusztításai után pedig gyönyörűen helyreállították mindet.





Őszintén bevallom, elég nehéz volt megállni, hogy ne álljak meg lépten-nyomon fényképezni. Ennek ellenére  a mindig türelmes Mr.Y. is csak egyetlen egyszer jegyezte meg mosolyogva: "Évi, leveszlek a gépről!"




Aztán lesétáltunk a régi kikötőhöz, a Motława folyóhoz, amely a Wisła bonyolult deltatorkolatának része. (Vajon tudja-e valaki, hogy mi, magyarok miért éreztük fontosnak egy 'tu' szótag beillesztését a lengyelek ikonikus folyójának nevébe? A választ keresve közben jól végigjártuk a jó öreg Visztulát, a forrásától a torkolatáig :)

Itt található a város jelképe: a XV. században épült Żuraw - a 'daru' -, amely akkoriban a világ legnagyobb kikötői rakodó berendezése volt. 

Az utcákon rengeteg ember, de nem sok külföldit láttunk, és mindössze egyetlen magyar családdal találkoztunk. Pedig bőven van itt látnivaló, amely a város régi hangulatát és gazdagságát idézi.

6 megjegyzés:

  1. Nem csodálom, hogy nem bírtál leállni a fényképezéssel, meseszép!

    VálaszTörlés
  2. a leállásnál nehezebb már csak a fényképek válogatása volt :D

    VálaszTörlés
  3. Köszi a sok csodás fotót!!! Olyan mintha mi is ott sétálhatnánk...:o)

    VálaszTörlés
  4. Így, visszafelé olvasgatva egy egész kirándulás részese lehetek...de jóóóó!
    Nálunk is így van: ha tetszik valami, nem győzök kattintgatni, Lacó meg nem győz elég türelmes lenni :o)

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.