2013. január 21.

Granny mandala


Új helyet találtam a kézimunkázáshoz: a hálószoba egyik sarkában, egy kanapén, közel az ablakhoz és a fűtőtesthez vackoltam be magam. Aztán kötögetés közben gondolatban megpróbáltam egy kicsit átrendezni a szobát. Adott a két ajtó, két ablak és a cserépkályha; szóval olyan nagy bútortologatásról szó sem lehet. Maradnak az apróságok: új párnák, függönyök, takarók, esetleg egy új szőnyeg… Aztán végül egy terítőt készítettem, pedig eddig  nem is volt ilyesmi a kanapé melletti asztalkán. És most határozottan elégedett vagyok az eredménnyel! A mintát a Crochet with Raymond blogon találtam. Bár nagyon tetszenek a színei, meg sem próbáltam utánozni, inkább a maradékaimmal gazdálkodtam: Barka Gilice és Kabala fonalakból, négyes tűvel horgoltam. Átmérője 33 cm.


Amikor befejeztem, azért még utánanéztem, mit kell tudnom a  mandaláról. A mandala a tökéletesség szimbóluma. Maga a szó kört jelent, a kör pedig a legtökéletesebb forma. Évezredek óta használják meditációs technikákhoz. Már az elkészítése is egy meditációs gyakorlat! Hát ezért is szeretek annyira grannyt horgolni! Semmi sem pihentetőbb számomra, mint haladni körbe-körbe, váltogatni a színeket, és közben számolgatni: három…egy…három… Ideális utazós, tévézős, barátnős-beszélgetős kézimunka.
Azután a színek! Mert az sem mindegy, hogy milyen színeket használunk. Nem tervezgettem sokat, kiraktam magam elé egy halom maradék fonalat. Pirossal kezdtem, számomra a tüzet, az otthon melegét jelképezi, e köré kerültek a sárgák  – még mindig a tűz szimbólum! – majd a zöldek. És ne ijedjünk meg a szürkétől sem: a lelki gyógyulást, szelídséget, szeretetet és hűséget jelenti a mandalák színmisztikájában.

 

Olyan jó most már ide telepednünk – igen, van mindig segítőtársam – és az egyre hosszabbodó délutánokon kötögetni, várni a tavaszt, tervezgetni… Szeretnék párnákat is, aztán egy takarót az ágyra…


Nekem sikerült a belső hangom vezérelte mandalát kiválasztanom, amely ezentúl már része lesz mindennapjaimnak, és úgy érzem, harmonikus kapcsolatban van a bensőmmel.  És nézzétek, másokra is milyen jótékony hatása van az én mandalám: Garfield testtartása, a mudrája* mindent elárul. Teljesen ellazult, szerintem sikerült a megfelelő meditatív állapotba kerülnie.
* mudra: szimbolikus kéztartás, segíti az elmélyülést

42 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett! A kutya (bocs, Garfield!) se mondaná meg, hogy maradékból terveződött ilyen harmonikusra!

    VálaszTörlés
  2. köszi! gardield mostanában feltűnően sok időt tölt azon a bizonyos kanapén, a mandala mellett. nagyjából hasonló pózokban :)

    VálaszTörlés
  3. Cicamandala? ha már ilyen jó hatással van rá, vagyis a szundizására:))
    Alaposan utána néztél a színek jelentésének, szerintem nem véletlenül voltak ezek a maradék színek kéznél.
    Terveidhez sok sikert és jó tavaszvárást!

    VálaszTörlés
  4. Jutka, először volt a terítő, aztán az "utánanézés". a mandala jelentésével kezdtem, aztán jól belegabalyodtam a témába. és közben felfedeztem, hogy a színeknek is van jelentése. nagyon szórakoztató téma!

    VálaszTörlés
  5. Jaj nekem a szinek csodalatosak igy egyutt. Tenyleg nagy nyugalom arad belole, igy nem csodalkozom amiert Garfield szeret ott tanyazni mellette. :)

    VálaszTörlés
  6. köszönöm, Kathy! a mandala mellett persze ott a kályha is :) tényleg maga a béke az a hely. mindig van rá jelentkező :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép lett a mandalád. És végre egy CICÁS poszt :) Lehetne máskor is kombinálni a kötés-horgolás-macska témájú képeket? A granny mintáról pedig nekem is a nyugalom jut azonnal eszembe, kimondottan pihentető készíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a cicákról szinte csak szunyókálós képeket tudnék mutatni. legfeljebb a pózokat váltogatják. a képeken nem látszik, hogy mindkettő 8 kilós :D szeretem, hogy itt vannak körülöttem. jó hallgatni dorombolásukat.

      Törlés
    2. Nálunk is mindenhol macska fekszik, általában a közelünkben durmolnak. Az is jót tesz nekem, ha egyszerűen csak nézhetem őket. Tegnap Tituszról tettem fel képet, természetesen szunyókálósat :) Ő még csak 5 kg, de növésben van, mert csak másfél éves. Pamacs sokkal termetesebb, ő már több mint 6 kg...

      Törlés
  8. Szépek a színeid. A cicáknál pedig semmi sincs, ami aranyosabb lenne!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! a macskák engem is teljesen lenyűgöznek. nem csak a sajátjaim :)

      Törlés
  9. Nagyon tetszik a mandalád, a színe, az egyenletes horgolás.. :-) Én Gilice-Kabala kombóból horgolok babatakarót, nem mertem 4-es tűvel nekiállni, rosszul tettem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, én - szerintem - szorosan horgolok. meg aztán nem szeretem, ha csak úgy löttyedten lóg valami, nálam ez a tűméret bevált ezekhez a fonalakhoz.

      Törlés
  10. Nagyon tetszik a mandalás terítőd! :)
    Régóta tervezem én is, hogy egyszer készítek hasonlót és most örülök, hogy eszembe juttattad! Felvettem az idei listámra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. régebben én is tervezgettem, aztán egy hirtelen ötlet... eredetileg alátétet szerettem volna csinálni a teásbögrémhez :) hogy ne hagyjon nyomot az asztalkán. hamarosan készül az is!

      Törlés
  11. Teljesen odáig vagyok a mandala terítödért! Nagyon szép lett, harmónikus, kerek :D csodásak a színek, gyönyörü. Rögtön az jutott eszembe, hogy nekem is kell egy ilyen :D A cica pedig, jajj ilyenkor én is úgy szeretnék egyet :D Amúgy pedig a posztodból árad a nyugalom, békesség, olyan kerek és harmónikus, mint a mandalád ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! most ilyennek érzem a világot körülöttem :) de ehhez kell a horgolás és a macskák (is).

      Törlés
  12. Elvesztem a színekben. Nagyon tetszik, nagyon megnyugtató.
    A cicáid bámulatosak, élni tudni kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát igen, Mr Y mondogatja is, nekik csak születni volt nehéz :D

      Törlés
  13. Nagyon szépek ezek a színek így együtt!

    VálaszTörlés
  14. :)Jó olvasni a bejegyzésed !Szépen megtervezted a mandalát és a végeredmény is gyönyörű .Látszik , hogy a cicák is jól érzik magukat .

    VálaszTörlés
  15. köszönöm! szeretünk itthon lenni. pedig egyáltalán nem vagyunk otthonülők. a macskák sem :D

    VálaszTörlés
  16. Így az összhatás nagyon jó és tetszik... Nem titkolom el sem tudtam volna képzelni hogy teritőbe szürke.... és lám milyen nyugtató...Régebben gondoltam, és kerestem is xszemesbe mandalát...aztán nem lett belőle semmi... De a lényeg a cicus is nyugodt tőle.... és hogy tudnak élni és feküdni....Kiváncsi vagyok a folytatásra, mert bizonyára lesz még valami szépséged...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vera, örülök, hogy tetszik! biztosan érdekes lenne egy hímzett mandala is :)

      Törlés
  17. Nagyon eltaláltad a mandalád színeit, nagyon tetszenek! Kerek granny-t még nem horgoltam, de most meghoztad ehhez is a kedvem! Ezek a cicák! Imádnivalóak!

    VálaszTörlés
  18. Hát persze... a szürke hétköznapokba is életet lehel a tűz...

    VálaszTörlés
  19. Vagy inkább a szürke hétköznapokba is a tűz lehel életet?

    VálaszTörlés
  20. Bea, igazad van, és gondolj csak bele, a hagyományos log cabin quiltek közepe is legtöbbször piros (vagy sárga), az otthon központját, a tűz helyét jelképezve.

    VálaszTörlés
  21. Szép lett a mandalád, de a macskára gyakorolt jótékony hatását vitatnám. Egy macska bármikor tud meditatív állapotba kerülni - mandala nélkül is :D. Jó, hogy őket is mutattad, már rég láttunk itt cicát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mióta megnőttek ilyen szép nagyra, egyáltalán nem izgágák a cicák :) egyszer majd összeszedek pár képet a falkáról, de előre szólok, nem lesz túl változatos a bemutató: szundikálás itt meg ott, pihengetés amott... de ezt eddig is tudták :) legfeljebb a mandala elkészülte óta sokkal elmélyültebben csinálják :D

      Törlés
  22. Nagyon harmonikus lett. Nekem a granny mandala nélkül is megnyugtató mindig. Kedvencem, akárhány mintát próbálok, mindig ide térek vissza. :)

    VálaszTörlés
  23. Naaaagyon szép!!!! Nekem a szürke nagyon bejön! A granny az egyik legklasszabb minta, ami létezik a horgolásban...számomra maolyan joker: mindenre jó és mindenhol jól mutat. Itt pedig tökéletes.
    Én egy szőnyeget szeretnék egyszer ezzel a technikával a nappaliba...hasonlóan vmi színkavalkádot, de nem őrült módon, hanem úgy,mint Te: megnyugtasson, gyönyörködtessen.
    Nagyon szép-gratulálok!!!
    (A cicamica olyan cuki-legszívesebben mellé feküdnék-csak nem férnénk el! :)) )

    VálaszTörlés
  24. Fróni, köszönöm. nagyon kíváncsi vagyok ám a szőnyegedre! a cuki cicamica 8 kiló, ha fekszik, több, mint 90 cm hosszú. alig elég neki a kétszemélyes kanapénk :D ha nyújtózkodik, simán végigér rajta... amúgy mindkettő nagyon gyengéd, hízelkedős minitigris!

    VálaszTörlés
  25. Fantasztikusan néz ki! Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  26. Annyira jó lett! És a magyarázat hozzá.... nem különösebb kedvencem a granny, de ezek után, határozottan elgondolkodtam rajta, hogy az új hálónkba szükség lesz egy ilyenre is. ;)

    VálaszTörlés
  27. nahát! kíváncsi vagyok az új hálótokra!

    VálaszTörlés
  28. Igazán szép darab! El tudom képzelni, hogy vonazza a tekintetet. Lehet, hogy már el is készült a következő darab azóta? :)
    Ezeknek a cicáknak nagyon jóó...

    VálaszTörlés
  29. köszi :) hamarosan mutatok egy pulóvert. Legalábbis remélem, hogy hamarosan :)

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.