2015. február 9.

Montreal

Olyan sokan kötöttek már ilyen sapkát, beálltam hát én is a sorba.  Gyanítom, hogy mire készen lettem a magaméval, elég hosszú sor lett belőle. Egy ideje szorgalmasan gyűjtögetem a Fair Isle mintás pulóvermintákat, ez a sapka amolyan tanulódarab, mielőtt - hogy egy gyönyörű képzavarral éljek - nagyobb fába vágnám a fejszémet. Keresgélés közben találtam nagyon szép sálakat, kesztyűket, sőt, szoknyamintát is!
Amikor a fonalas kosaramban a kékes-barnás Drops Delight mellé keveredett a szürke (10% alpaka, 20%gyapjú, 70% akril), azonnal eszembe jutott ez a sapka. A kezdés kicsit váratott magára, mert a szegéllyel rögtön megakadtam. Gondoltam, hogy ha már Fair Isle, akkor végre kipróbálom ezt a szegélyt is.

Elsőre szerintem nem is olyan rossz. Sikeresen túl lettem a nagy mintán, és amikor már azt hittem, túl vagyok a nehezén, elvesztettem a fonalat. Teljesen belegabalyodtam a mintába. Talán azért, mert a második kék-barna  átmenetnél a halványkék a szürkével együtt kötve szinte követhetetlen volt. Most, így, utólag talán ki kellett volna vágnom azt a szakaszt a fonálból... És közben itt már sejteni kezdtem, hogy nekem ez a sapka túl magas lesz, ha a minta szerint fejezem be. Így aztán néhány sorral meg is rövidítettem, de azért vigyáztam, hogy a csillagszerű minta még felismerhető legyen a csúcsán.

30 megjegyzés:

  1. Óó, hát ez gyönyörű sapka lett! :)

    VálaszTörlés
  2. Ez a sapka gyönyörű! Ha fair isle, akkor szerintem ezek a legszebb darabok, amikor egy egyszínű és egy színátmenetes fonalat kombinálunk össze. Én továbbra is csak csodálom azokat, akik bele mernek vágni ebbe a műfajba, a pontosság és a technikai tudás mellett jó adag türelem és fegyelem is kell hozzá - még növelgetem magamban ezeket az erényeket. Le a kalappal előtted! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. régen már próbálkoztam hasonlóval, de eddig ez a legbonyolultabb színes kötésem. Néha nem is láttam át a sorokat, számoltam becsületesen sorról sorra. hát nem az a tévézős, beszélgetős darab...

      Törlés
  3. Igazán szép darab lett..Ha jól látom, a passzé résznél , a sima van átemelve, és a következő sorba kell csak lekötni, vagy ... nem tudom már, pedig anno kötöttem..
    Anno /vagy 35éve / kötöttem egy kardigánt... nem is tudom hány gombóc fonallal, ráadásul,bontott fonalból plusz hogy elég legyen más színekkel összefogott fonalakkal... Az volt nagy szenvedés, és még kör kötő tű sem volt...Első és utolsó ilyen kötés...
    Minden elismerésem... szeretem a munkáidat..... és annyira inspirálnak....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocs figyelmetlen voltam... megnéztem a videót, még mindig ugy tűnik anno volt ilyen kötésem is... Egyre többször érzem hogy nagyon köthetnékem van...Utoljára az eső szem műtétem után tavaly januárba kötöttem ,de csak azért mert kíváncsi voltam mennyire látom...van egy-két projekt ami tecccccik

      Törlés
    2. régen, még lánykoromban én is kötögettem ilyesmit, de azok sokkal egyszerűbbek voltak.

      Törlés
  4. ha jól értelmeztem a leírásokat és a videókat, akkor az egyik színnel a simát, a másik színnel a fordítottat kell kötni. szóval nem emeltem át a simát. a visszáján azért vannak a kis vízszintes szálak, mert a használaton kívüli szálat hátul vezettem. Vera, nézd meg a videót feljebb a linken, szerintem jól kivehető.

    VálaszTörlés
  5. Hű, de nagyon szééép! Nagyon csinos! Nem nagyon számolós?

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű, igényes munka! Nagyon szeretem a Fair Isle mintát, csak hát nekem mostanában nem a nagyon odafigyelős dolgokhoz van türelmem, inkább olyasmit kötök, horgolok, amit behunyt szemmel sem tévesztek el. Nagyon szép lett a sapid, tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) néha tényleg jó csak úgy gondtalanul, számolgatás nélkül kézimunkázni, máskor jól esik egy kicsit odafigyelősebbet csinálni. ennek most jött el az ideje :)

      Törlés
  7. Fantasztikusan jóóó lett ez a sapka!!!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó lett. De azt hiszem én nem készítek hasonlót, meghagyom a profiknak.

    VálaszTörlés
  9. Kedves... nagyon szép lett :) jól megdolgoztatott, de megérte :) használd egészséggel :)

    VálaszTörlés
  10. Ügyes vagy mint mindig. Munkás, de szép minta szinösszeállitás meg fantasztikus!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, a sapka színe az átmenetes fonal érdeme :)

      Törlés
  11. Ámulatos! Az ilyenek után szokták azt mondani, XY mindent tud a kötésről! :)

    VálaszTörlés
  12. Gyönyörü lett! Tényleg annyian megkötötték ezt a sapit, hogy lehet nekem is bele kéne vágni :D nagyon szeretem a fair isle mintákat, norvégmintákat, olyan izgalmasak kötni, alig lehet letenni, én legalábbis mindig így vagyok vele :D

    VálaszTörlés
  13. Gyönyörű ez a sapka. Nagyon szeretném megtanulni a fair ilse kötést :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. menni fog :) elég, ha egyszer megmutatja valaki, vagy megnézel egy leckét a youtube-on!

      Törlés
  14. annyira jó, hogy most mindjárt nekiállok én is. mindjárt = ha gyártottam pár cimbit Zatyinak :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zatyi a legaranyosabb földimalacka, akit valaha láttam! miatta, illetve a cimbijei miatt érdemes várnunk egy újabb kötésedre :)

      Törlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.