Baa-ble

"Mimedli" Szandinál láttam először egy ilyen bájos birkás kötött sapkát, amely az idei Shetlandi Gyapjúhét hivatalos mintája volt. Már akkor tudtam, hogy ilyet én is szeretnék. A Montreal sapkám maradék Drops Delight kékes-barnás fonala mellé fogtam egy barna és egy szürkés Alpissima fonalat. Így egy hihetetlenül kályhameleg sapka született a gyapjú és az alpaka házasságából. A képen egy óriási gyapjú-alpaka fonalból készült nyakmelegítőt viselek hozzá. Tőlem aztán jöhetne már a tél! Mindjárt karácsony, de az idén felénk még nem is volt igazi hideg. Ha végignézzük a képeket, fel sem tűnik, hogy elkészítésük között öt hónap telt el. És mivel a kötött holmik igazi szezonja a hűvösebb hónapokra esik, gondolom, nem alaptalan a feltételezésem, hogy az igazi nyárimádó kötősök is titokban valahol mindig a telet várják.

Mi gyakran nyáron is olyan helyet választunk a pihenésnek, ahol az itthoni negyven fokok után egy kicsit felfrissülhetünk. Úticélunkhoz közeledve már messziről sejthető volt, mi vár ránk: a sziklacsúcsok körül kavargó felhők jelzik, hogy ez egészen más világ, mint amihez mi, alföldi emberek szoktunk.

Nagy meglepetés azért nem ért, hiszen nem először jártunk itt.

Sokak szerint a világ legveszélyesebb - szerintem leglátványosabb - útjai között található a Transzfogarasi út.

A fokozatosan emelkedő út megszámlálhatatlan éles kanyar után ér fel a Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeméhez, a 11 méter mély Bâlea-tóhoz.

A gyönyörű, 2040 méter magasan fekvő gleccsertavat hátrahagyva átkeltünk a főgerinc alatt átvezető alagúton, hogy egy kis időre elbúcsúzzunk a Kárpát-medencétől, és a Déli-Kárpátok lábánál nyugat felé tartva elérjük a - talán még a Transzfogarasi útnál is vadregényesebb - Transalpina utat.

Románia déli részét, Olténiát köti össze Erdéllyel. Még II. Károly, Románia királya kezdte építeni. Majd a második világháborúban a németek átépítették. 2012-ben fejezték be az újraaszfaltozását, de maga az út még ma sincs igazán kész: sok helyen nincs megoldva a vízelvezetés, nincs útpadka, a meredek hajtűkanyarokban nincsenek korlátok, egy helyen pedig maga az út is elfogyott, néhány kilométeren keresztül poros, kővel kirakott makadámúton haladtunk.

A magashegységi éghajlatnak köszönhetően kellemesen hűvös utunk volt.

Az út egyik érdekessége, hogy meredekebb déli és a lankásabb északi oldalt egy hosszú fennsíkon kanyargó út köti össze. Legmagasabb pontja, az Urdele-hágó 2145 méter magasan található. Gyönyörű látvány, egy életre szóló, felejthetetlen élmény.

Mellettünk a meredeken mélyre vezető út, körülöttünk kavargó felhők.

Egyszer a tőlem pár lépésre álló Mr Yarnart is majdnem eltűnt előlem.

Bármerre jártunk, a legmeredekebb hegyoldalon is számtalan birkanyájat láttunk.

A hágótól pár kilométerre, gyönyörű napsütésben piknikeztünk: a leterített takarón eszegetve gyönyörködtünk a Páring-hegységben, amikor a meredek hegyoldalon - szinte a semmiből előtűnve -békésen legelésző birkák közeledtek felénk. Éppen csak hogy elő tudtam venni a fényképezőgépem, hogy megörökítsem a jószágokat, amint módszeresen, lépésről lépésre haladva közeledtek, körbevettek, majd egykedvűen rágcsálva a füvet átkeltek az úton, majd eltűntek egy szomszédos völgyben.

Ez utóbbi két képet látva gondolom, nem véletlen, hogy most újra eszembe jutott ez a nyári kirándulásunk.