Puzzle

Rájöttem, hogy sokkal jobb, ha kisebb darabokat készítek, majd utólag állítom össze. Így - mivel a motívumok utolsó sorában horgolom össze az előzőekkel - nem kell az egész nagy darabot forgatnom. Ezt a negyvenkettőt is majd egyszerűen hozzáhorgolom az előző százöthöz.

Łeba

Kérdezték már többször, hogyan szoktuk kiválasztani úti céljainkat. Van egy elég hosszú listánk megvalósítható és nehezen megvalósítható, távoli és egészen közeli helyekkel. Többnyire az égtájjal kezdjük. Amikor sikerül az irányt meghatározni, következhet a részletesebb tervezés. De az idén  valahogy nehezen indult a dolog. Aztán már csak annyit kérdeztem, hegyek vagy víz. És mivel Mr. Yarnart teljesen határozatlanul csak hümmögött, ha szóba hoztam a témát, gondoltam, meglepem valami váratlannal. Ha nem hegyek vagy víz, akkor legyen sivatag! Vagy legalábbis valami sivatagszerű.

A Balti-tenger közel 800 km hosszan mossa Lengyelország partjait. Az itt található  Słowiński Nemzeti Park a vándorló fehérhomok-dűnéiről híres, amely Európában egyedülálló. Ez a tengerparton 30 kilométer hosszan elnyúló, homokkal borított terület a nemzeti park területének mindössze 5%-át jelenti. A park területének nagy részét egyébként víz borítja, a fennmaradó rész pedig erdőkből, lápokból, rétekből áll.

Régen ez a terület a Balti-tenger egyik öble volt, mára a folyamatosan vándorló homokdűnék elválasztották a tengertől. Az évi 3-10 méteres sebességgel vándorló dűnék betemetnek minden útjukba kerülő dolgot. Itt-ott kísérteties a táj a régen betemetett fák maradványi miatt. Ráadásul nem könnyű haladni a finom homokban, hiszen a dűnék magassága nem ritkán eléri a 30 métert, a legmagasabb úgy 40 méter lehet.

Bár a gyalogút nagy része fenyőerdőben vezetett, az utolsó szakasz a homokban azért eléggé kimerítő volt. Örültünk, amikor végre kijutottunk a tengerhez. Vittünk a hátizsákban mindent, ami egy romantikus piknikezéshez szükséges. 

 Estefelé, ahogy hűvösödött az idő, már csak a leglelkesebbek (és a legfiatalabbak) merészkedtek a vízbe.

Egyszer csak azt vettük észre, hogy hirtelen kiürült a part, és már csak néhány kíváncsi sirály járkál körülöttünk.

Eredetileg úgy terveztük, hogy a parton sétálunk vissza a szállásunkra, Łebába. Aztán a közeledő estére, az útbaigazító táblára és életkorunkra való tekintettel - néhány éve egy születésnap kapcsán megállapítottuk, hogy most már senki sem mondhatja, hogy mi ketten együtt :) nem vagyunk százasok  - úgy döntöttünk, hogy bizony átkelünk újra a "sivatagon", mert a dűnéken túl felszállhatunk a környék egyetlen tömegközlekedési eszközére.

Át újra a Łącka dűnén, az emelkedő tetejéről még egy búcsúpillantás a hátunk mögött hagyott nagy kékségre.

Szerencsénk volt, a dűnék lábánál még ott várakoztak az utolsó ökotaxik. Łebában nincs is más  tömegközlekedési eszköz.

Másnap a Stilo világítótoronynál búcsúztunk a Balti-tengertől.

Hel

Már a 34 kilométeres, de rendkívül keskeny félszigeten végigautózni is nagy élmény: talán a világ egyik leglátványosabb homokturzása. Ezek a képződmények úgy keletkeznek, hogy a partról a hullámok a homokot egy idő után lerakják, hogy először sziget, majd félsziget alakuljon ki. A Hel-félsziget is eredetileg sziget volt. Először a XII. század végén említik a félsziget végén található hasonló nevű halászfalut, amely a heringkereskedelem központja volt, később pedig a közeli Gdańskkal is felvette a versenyt.

 Első utunk a kikötőbe vezetett. Csak néztük, ahogy mennek

s jönnek a hajók.

Különleges formájának és elhelyezkedésének köszönhetően különleges a félsziget mikroklímája is: a déli részen, a Pucki-öbölben nagyon kellemes, csendes a víz.

Az északi part szeles és hullámos. Amint a képeken is látható, a deszkákból kiépített sétányon akár körbe is járható a félsziget csücske. Amellett, hogy nagyon vadregényes a fenyőerdők és homokdűnék között kanyargó sétány, nagyon megkönnyíti a közlekedést a parton. Több helyen találtunk leágazást a víz felé.

Lenn, a víznél igazi beach hangulat: homokozó gyerekek, homokvárak, sirályok, kilométer hosszan mindenfelé  napozó, fürdőző emberek, kilátó a vízimentőknek, akiknek köszönhetően egy percig sem unatkoztunk. Alighogy leértünk a partra, felharsant a figyelmeztetés:

"Uwaga! Uwaga! Dżwżdszcz śążyczsz, źńę iwech  łrzw!" Mint egy varázsszóra, hirtelen mindenki kirohant a vízből a partra, és a hullámokat fürkészte. Aztán lenyugodtak a kedélyek, néhányan már vissza is merészkedtek a vízbe, amikor újra felharsant a figyelmeztető hang:

"Uwaga! Uwaga! Wtrzłbczy ństwsiłę dęprwdz!" Most a parton heverészők pattantak fel, és mindannyian balra néztek. Néhány perces feszült figyelem után viszonylag gyorsan mindenki napirendre tért a látottak felett, és újra megnyugodva folytatta a strandolást a következő, úgy harminc mássalhangzóból álló mondatig:

"Uwaga! Uwaga! Łżświętkr zskcky dziękzłb wćłwłoszczzn!" Most is felpattant mindenki, de ezúttal kezüket homlokuk fölé tartva jobbra fordulva nézték a vizet.

Szerintem egyedül mi nem tudtuk, mi zajlik a parton :) de így sokkal érdekesebb volt. Egyébként lehetett cápa, fóka vagy akár bálna is, hiszen mindegyik él a Balti-tengerben. Igazi baywatchos akciót viszont csak egyet láttunk, amikor az egyik riasztást követően két vízimentő vállán a mentőbójával azonnal csónakba ugrott és beevezett a hullámok közé.

Még egy pipa

a bakancslistámon. Most az a város következik, amely az egymilliós Trójmiasto azaz Hármasváros legnépesebbje. A városcsoportot alkotó három város három különböző hangulatot is jelent: Sopot, a modern üdülőhely Európa leghosszabb - 511,5 méteres - mólójával, homokos strandok, tengermorajlás; Gdynia, a Balti-tenger egyik legnagyobb kikötőjével és Gdansk, amely Danzig néven is ismert ezer éves  Hanza-város.

 
A kocsit az első szabad parkolóhelyen hagyva gyalog indultunk a városnak. Mondhatom, szerelem első látásra. Mert bármerre mentünk a belvárosban, magas, színes, keskeny házak hosszú sorait láthattunk. Legtöbbjük még akkor épült, amikor a város a Hanza-szövetség tagja volt. A II. világháború pusztításai után pedig gyönyörűen helyreállították mindet.

Őszintén bevallom, elég nehéz volt megállni, hogy ne álljak meg lépten-nyomon fényképezni. Ennek ellenére  a mindig türelmes Mr.Y. is csak egyetlen egyszer jegyezte meg mosolyogva: "Évi, leveszlek a gépről!"

Aztán lesétáltunk a régi kikötőhöz, a Motława folyóhoz, amely a Wisła bonyolult deltatorkolatának része. (Vajon tudja-e valaki, hogy mi, magyarok miért éreztük fontosnak egy 'tu' szótag beillesztését a lengyelek ikonikus folyójának nevébe? A választ keresve közben jól végigjártuk a jó öreg Visztulát, a forrásától a torkolatáig :)

Itt található a város jelképe: a XV. században épült Żuraw - a 'daru' -, amely akkoriban a világ legnagyobb kikötői rakodó berendezése volt. 

Az utcákon rengeteg ember, de nem sok külföldit láttunk, és mindössze egyetlen magyar családdal találkoztunk. Pedig bőven van itt látnivaló, amely a város régi hangulatát és gazdagságát idézi.

Egy lovagvár

Hogy miért éppen ezt, az útvonaltervező szerint Szarvastól úgy 1200 km-re található lovagvárat néztük ki magunknak? A kérdésre adható több válasz közül egy is éppen elegendő lenne. Kezdem a legegyszerűbbel: mert éppen útba esett :) Azonban így még ma sem értünk volna oda, ha minden útba eső várat részletesebben megnézünk, tekintettel a több mint ezer kilométerre. Így csak Árva várát csodáltuk körbe Szlovákiában, majd folytattuk a tizenkét órás utunkat észak felé. Az útvonaltervező persze nem számolt a forgalommal - Lengyelországban például az autópályák nemfizetős négysávos! szakaszait itt-ott zebrák, lámpák, kereszteződések lassítják -, meg aztán mi is megálltunk egyszer-kétszer kinyújtózni.

Mehettünk volna repülővel is, de akkor nem szállhatunk meg Toruńban, Kopernikusz szülővárosában az előbb említett forgalmi helyzet miatt :) És nem lett volna már az odaúton annyi vicces kalandban részünk.

Tehát másnap délelőtt meg is érkeztünk Malborkba, a Teuton Lovagrend által a 13. században alapított városba. Az 1280-as években kezdtek itt egy erődítményt építeni, hogy majd innen terjesszék ki hatalmukat a Balti-tenger partvidékére a porosz földektől egészen Észtországig. A lovagok két évszázados uralma alatt a várat többször is kibővítették, összesen 21 hektárnyi területen, amely magába foglalt többek között egy négyzet alaprajzú kolostort kápolnával, káptalanházzal, dormitóriummal, refektóriummal, zárt udvarral. Számos újítást is kapcsolódik a vár építéséhez. Ha igaz az állítás, a világon itt alkalmazták először a tűzoltó laktanyákból jól ismert rudakat: vészhelyzetben ezeken csúsztak le a lejjebb található gyilokjárókba.

Amikor a Német Lovagrend nagymestere a lovagrend székhelyét ide helyezte át, a vár a balti partvidék leghatalmasabb államának központjává vált: ekkor lett Malbork Poroszország fővárosa. A középkorban valószínűleg ez a vár volt a "legeslegleg". És szerintem ezt a címet még most is megérdemli Európa - és tán a világ - legnagyobb téglából épült lovagvára.